Ma már csak egy ember él azok közül, akiket 1945-ben elvittek, és egyre kevesebb közeli hozzátartózó is, így a település lakóinak legfontosabb feladata az emlékezés. A polgármester beszélt a 130 kilométeres Málenkij Robot Emléktúráról is, mely néhány évvel ezelőtt két nagymarosi fiatal kezdeményezésére született meg. A résztvevők ugyanazt az utat járják végig gyalog, mint amelyet az elhurcoltak. Tavaly 15-en tették meg a túrát, idén pedig már közel 30-an, köztük két zebegényi. Hutter Jánosné polgármester beszédét követően a magyar hősök dalát énekelték el a megemlékezők, majd a település plábnosa, Gáspár István egy bencés szerzetesről beszélt a jelenlévőknek, aki 100 évesen is beszámolt arról, hogy hogyan élték túl a borzalmakat. Minden este összejöttek a barakkok lakói és örömolimpiát szerveztek. Mindenkinek arról kellett beszélnie, milyen öröm érte aznap. István atya hozzátette, hogy talán ez adott erőt az embereknek a földi pokolban, hogy még ott is megpróbáltak és tudtak kincset találni. Ez példa lehet számunkra is, hogy az élet  veszteségei, nehézségei közepette is találjunk valami kincset. A megemlékezés végén Pálmai Béla, Zebegény szülötte mondta el érdekességként, hogy az országban először Zebegényben mertek megemlékezést tartani a témával kapcsolatban. Ez még a rendszerváltás előtt volt, amikor nem nagyon lehetett beszélni a történtekről. A beszédeket követően vitéz Csóka László trombitaszólót játszott, közben elhelyezték koszorúikat az emlékezők, majd a Himnusz eléneklése után átsétáltak a Havasboldogasszony templomhoz, ahol mécseseket  gyújtottak az elhurcoltak emlékére állított kopjafánál.