Tanévkezdés előtt megkereste Pócsmegyer önkormányzatát a tankerület igazgatója, hogy a Pócsmegyer Rendezvényközpont épületében tudnának-e helyet biztosítani a gyerekek számára. A támogatási szerződést betarva - sikerült négy tantermet, két vizesblokkot, tornatermet és három kisebb helyiséget, sőt, lekerített udvart is biztosítani az iskolások számára. A tanévkezdéssel kapcsolatos feladatok azonban ezzel nem értek véget – tájékoztatott Németh Miklós polgármester. A gyermekek étkeztetését Szigetmonostor és a helyi vállalkozó sem tudta megoldani, azonban Tahitótfalutól gyors segítséget kapott Pócsmegyer. Az étel szállításához és kiosztásához azonban autót és munkaerőt kell biztosítania. A Pázsit tó partján lévő étteremben pedig egyelőre megoldott az étkeztetés, de egy konténerebédlő beszerzésén gondolkodnak a településvezetők. A polgármester elmondta, hogy régóta dédelgetett célja az önkormányzatnak, amelyet a növekvő lakosságszám is igazol, hogy ismét önálló, nyolc osztályos iskolája legyen Pócsmegyernek.