Rétvári Bence országgyűlési képviselő elmondta, a polgármesterek, a MÁV és a Közútkezelő összefogásában zajlik a helyreállítás, amely négy szakaszban történik. Először a közutat szabadítják fel a hordaléktól, majd a sínek következnek, ezután a támfal mögötti részről takarítják el az omladékot. A negyedik fázisban felmérik a hegyoldalt, hogy van-e olyan hordalék, ami félúton megrekedt, de veszélyes lehet, hiszen azt is el kell távolítani.

A közlekedés tekintetében az országgyűlési képviselő elmondta, először a kerékpárút megnyitása várható, majd a 12-es egyik félpályáját adják át a forgalomnak. A másik felét egyelőre a helyreállítást végző munkagépek és teherautók számára fenn kell tartani. 

A hétvége folyamán alternatív közlekedési megoldáson dolgoztak, így a Volán szállítja kerülőúton az utasokat, és kihasználva azt, hogy vízparton vannak mentesítő hajójáratokat indítottak, melyek ingyenesen szállítják az utasokat, ugyanis az ITM (Információs és Technológiai Minisztérium) fedezi a hajójárat költségeit.

Spányik Gábor, a Mahart Passnave ügyvezetője hozzátette, 250 fő szállítására alkalmas hajókat indítottak, amelyek óránként, a vonatok menetrendjéhez igazítottan közlekednek Zebegény és Nagymaros között. A hajók alkalmasak kerékpárok szállítására is.  A menetidő kb. 30 perc lefelé, felfelé pedig kb. 40-45 perc.