A projekt az Európai Unió 50 millió forintos támogatásából valósult meg, Letkés Község Önkormányzata adta a területet és a biztosítékot a bankhitelhez, amelyből az előfinanszírozást meg tudták oldani. Ferenczi Ernő projektmenedzser elmondta, hogy a projekt több elemből állt össze. Az egyik elem volt az építési beruházás, melynek során kialakították a piac területét és a polgármesteri hivatalban egy rendezvény- és oktatóközpontot. A tárgyi eszközök beszerzése volt a másik elem, ennek keretében 20 darab mobilstandot vásároltak meg illetve egy mobil színpadot. A projekt része volt még egy több mint fél éven át tartó rendezvénysorozat, melynek keretében workshopokat, képzéseket, előadásokat tartottak és szaktanácsadást biztosítottak a helyi termelők számára. A projektet egy konferenciával zárták, melyen összefoglalták az előző előadásokon elhangzottakat és ennek keretében nyitotta meg kapuját először a Földi Kincsek Vására is, mely mostantól minden szombaton délután egy órától várja a térségből a termelőket és a vásárlókat Letkésen.