A délután folyamán a helyi szokásokhoz híven idén is megnyitotta kapuit a Babapark, de a programok között szerepelt egy dunai sétahajókázás is. A folytatásban a Koperniczky udvarban gyűltek össze az érdeklődők, hogy meghallgassák a Tudás-falva előadás sorozat soron következő vendégét, Dr. Bőzöny Ferencet. Az előadóművész a Magyar Rádió főbemondójaként hazánk legismertebb hangjai közé tartozik. A szombati nap utcabállal zárult, a hangulatról a Heinczinger zenekar gondoskodott. A rendezvény záró napjának legfontosabb eseménye a 3 napos koviubi kavalkádot lezáró eredményhirdetés volt, ahol uborkafaragásban és koviubi készítésben is győztest hirdettek.