Az Advent Tahitótfalun rendezvénysorozat keretében december elején ismét számos programmal várják a lakosságot a településen.  A rendezvénysorozat december 2-án, szombaton délután 16 órakor Lengyel Rita grafikusművész kiállításának megnyitójával kezdődik a katolikus hittanteremben, azt követően pedig meggyújtják az adventi gyertyát a templomkertben. 17 órakor Szotyori Nagy Gábor orgonaművész és Molnár Enikő hegedűművész ad kamarakoncertet a templomban, majd ugyanoda 18 órakor szentmisére várják a híveket. December 3-án vasárnap a 10 órai istentiszteletet követően Wegroszta Gyula festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a református gyülekezeti teremben, délután 17 órakor pedig a Jancsó Alapítvány szervezésében Jáki László: Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján, valamint Raffay Ernő: Ady Endre és a Nyugat című könyvét mutatják be a Faluházban.