Visegrádon augusztus 19-én Gálakoncerttel kezdődött az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvénysorozat. A Heureka Swing Big Band lépett fel a rendezvénytér színpadán. A fantasztikus csapat, melynek tagjai a Swing á la Django, a Budapest Szaxofon Quartet, a Corpus Harsona Quartet és a Dohnányi Zenekar trombita szólama az ünnephez méltó koncertet adtak. Természetesen idén sem maradhatott el a tűzijáték, melyet minden évben közösen szervez Visegrád Nagymarossal. Vasárnap az ünnepi szentmisét dr. Györök Tibor plébániai kormányzó celebrálta. A megszentelt új kenyeret szétosztották a hívek között, majd Pálmai József és fia Árpád meghitt hangulatú műsorral emelte az ünnep fényét. Ezt követően a plébniatemplom kertjében még egy ünnepi esemény várta a híveket. A várost 50 évig szolgáló , tavaly elhunyt Kalász István atya tiszteletére Erdős Péter emlékoszlopot készített. Az alkotást egy hónapja állították fel, felavatására azonban most, Szent István napján került sor.