2018 Dec 29 23:43

Színjátszás - A Helyet az ifjúságnak! című darab bemutatója

Új darabot mutattak be december elején a helyi közösségnek a dunabogdányi fiatalok. Az előadás nagy sikert aratott, dupla teltház előtt játszottak a helyi amatőr színjátszók. Diákok, családos felnőttek szerepeltek a 30-as években játszódó vidám darabban, amelynek mondanivalója ma is aktuális - mondta el Liebhardt András.

Dunabogdányban a színjátszásnak nagy hagyománya van. 100 évvel ezelőtt már játszottak népszínműveket a dunabogdányiak, felnőttek és gyerekek egyaránt szerepeltek a darabokban. Passiójátékokat is rendszeresen bemutattak, továbbá színműveket, operett előadásokat is játszottak, akkoriban a katolikus legényegylet keretein belül működött a színjátszás. Hock Ferenc festőművész volt az egyik motorja a 40-50-es években, később Varsányi Viola, majd Theiszler Mária, Mundiné Bocskai Zsuzsanna karolta fel a színjátszást, az utóbbi évtizedben pedig a Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesületnek köszönhetően mutatnak be darabokat Dunabogdányban.

Előző Az adventi hét és a Fonalvarázs című kiállítás megnyitója 2018 Dec 29 Következő 50 éve alapították a Pilisi Parkerdőt 2019 Jan 10
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Pipáld be
A fel nem használt energia a legolcsóbb!!!!!!! Nem szeretném kifizetni az árát, ugyanis a fel nem használt energia a LEGNAGYOBB VESZTESÉG!!!!! Miért? Nézzük a FŰTÉST, hogy mi is történik a segélyként kiosztott tüzelőkkel, amik ENERGIAHORDOZÓK!!!!! Valamilyen berendezésben elégetjük ezeket, abban a tudatban, hogy ezzel hőenergiát hasznosítunk! Aztán kiderül, hogy tüzünk energiájának felét a kéményen felhasználatlanul engedjük ki, bár kétségtelen van amikor ez az energia is 'hasznosul', ha másképpen nem, hát leég a ház, amivel nem fűtöttünk!!!!!! " A legolcsóbb és a leginkább környezetbarát energia az, amit fel sem használunk!" Mondta Szalai Gabriella a MEHI munkatársa!!!!!! Nem tudom ki találta ki, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, de Ő már tudta, a fel nem használt energia káros is lehet!!!! Hogy mit tanítanak magasabb iskolákban azt nem tudom, csak azt, hogy az élet iskolája sokkal fontosabb lenne, ha valaki még gondolkozni is tud, a kiváló diploma mellé!!!!! Kapásból egy másik példa, én úgy álltam a wankel motorhoz, hogy az egy irányba ható erők összeadódnak!!!! (ezt is valaki kitalálta!) Ausztráliában egy wankelmotor elszállt, bár azóta sem olvastam sehol, hogy a forgó motor, vagy test, energiáját nem kötik le, az kárt fog okozni, mert az energia ÁTALAKUL!!!!! Van mégegy, teljesen mai dolog, a villamos energia termelésének és felhasználásának egyensúlya, de ezt már tőlem okosabb emberek intézik, már csupán a nap energiája tartogat némi meglepetést!!!!!! Hogyan hasznosíthatunk gazdaságosan megtermelt energiát? Csak úgy, ha annyit termelünk, amennyit fel is használunk!!! Ha mégis többet termelnénk, könyveljük el veszteségnek, vagyis a cím helyesen úgy hangzik, A FELHASZNÁLT ENERGIA a leggazdaságosabb!!!!! Ma talán a legnagyobb energiapazarlás, akkor történik, amikor a HORDOZÓT égetjük el, némi szerenc
Mire mondta
Hírlevél feliratkozás

Támogatók: