Tahitótfaluban, a katolikus templomban megtartott szentmisét követően a Hősök terén gyűltek össze a megemlékezők. A vértanúk kivégzésének rövid összefoglalóját Hetey László színművész olvasta fel, majd egyesével sorolta fel nevüket, köztük az ugyanezen a napon Pesten  vértanú halált halt első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost. A Pollack Mihály Általános Iskola diákjai minden nevet követően egy-egy mécsest helyeztek el a Hősök szobor előtt.  A mécses gyújtást követően az önkormányzat, az egyházi gyülekezetek, a köznevelési intézmények, a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány, az Együtt Egymásért Dunakanyar Egyesület képviselői elhelyezték koszorúikat, végül a lakosság rótta le tiszteletét mécsessel, vagy virággal.