A pócsmegyeri református templomtorony építésének 200. évfordulója alkalmából tartott hálaadó istentiszteletet Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Ezt követően Nyilas Zoltán esperes köszöntötte jelenlévőket, majd a testvérgyülekezetek lelkészei egy-egy igével áldották meg a felekezetet. A Szentendrei Református Gimnázium két diákja, Jenei Kristóf és Borda Sándor a pócsmegyeri egyházközség történetét mutatta be. Az összefoglalót követően Tabai Zsuzsa történész, a Borzsák Sándor Alapítvány kurátora arról a korszakról beszélt, amikor 200 évvel ezelőtt bővítettek, átalakították a pócsmegyeri templomot. Kitért azokra a körülményekre, amelyek között a munkások dolgoztak, amik könnyítették, nehezítették az építkezést. A hálaadó istentiszteletet követően a templom melletti iskolában gyülekezettörténeti kiállítás nyílt, amelyről egy külön hírösszeállításban tájékoztatjuk nézőinket.