Az elmúlt öt évben számtalan feladat megoldása várt a civil szervezetre, melyek közül a legnagyobb a templom felújításában való részvétel volt. A kuratórium tagjai az idei évben szereztek tudomást arról, hogy a templom orgonáját újra kellene hangolni, de a munka, jellegéből adódóan – és az esetlegesen felmerülő egyéb javításokkal együtt – magas költségekkel jár. Ahhoz, hogy ezt finanszírozni lehessen szükség volt egy jó ötletre és a közös cél érdekében összefogni tudó emberekre. Így merült fel egy jótékonysági vásár megszervezésének ötlete. Vaik Dóra az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy több mint negyven helyi és visegrádi kötődésű kézműves és tizenkét önkéntes támogatta a munkájukat. Rengeteg terméket kaptak árusításra, például horgolt díszeket, hímzéseket, mézes kalácsot, apró játékokat és karácsonyi dekorációkat. A nem túl kellemes idő ellenére sokan látogattak ki a piactérre, hogy szemügyre vegyék a portékát. Vaik Dórától megtudtuk, hogy a kezdeti nehézségek ellenére óriási sikert könyvelhettek el, amit a legjobban az érzékeltet, hogy karácsonykor újra a legszebb hangján szólalhat meg a templom orgonája.