Koronavírus - Trump felmentette a Pentagon belső ellenőrzésének vezetőjét

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
    Washington, 2020. április 7., kedd (MTI) - Donald Trump amerikai elnök felmentette a Pentagon (védelmi minisztérium) belső ellenőrzésének vezetőjét, aki egyben a koronavírus-járvány következményeinek kezelésére létrehozott sürgősségi alapokat felügyelő független bizottság vezetője is volt.

    Trump még hétfőn elmozdította Glenn Fine-t a posztjáról, de az információ csak kedden került nyilvánosságra.
    A Glenn Fine vezette bizottság felügyeli azt a kongresszus által megszavazott több mint kétezer milliárd dolláros pénzügyi alapot is, amelyből a gazdaság élénkítését és az emberek anyagi nehézségeinek enyhítését finanszírozzák. A Pentagonban betöltött pozíciójából történő felmentésével Fine-nak automatikusan távoznia kell a független bizottság éléről is.
    Hivatalos indoklás nem hangzott el a döntés hátteréről, Dwrena Allen, a Pentagon egyik szóvivője amerikai újságírók kérdésére csak annyit mondott: "Fine már nem szolgál a bizottság elnökeként, mert nem szolgál többé a minisztériumi pozícióban sem". A szóvivőnő hozzátette: Glenn Fine továbbra is minden erejével a minisztérium koronavírus elleni harcának erőfeszítéseire összpontosít.
    Fine feladatainak ellátására az amerikai elnök átmeneti időre a környezetvédelmi hivatal (EPA) belső ellenőrzésének vezetőjét nevezte ki.
    Donald Trump kedden is élesen bírálta az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma főellenőrét, Christi Grimmet, miután annak hivatala hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében a többi között megállapította, hogy az amerikai kórházakban hiány van védőmaszkokból, védőköpenyekből és orvosi segédeszközökből.
    "Álhír" - írta az elnök kedden az egyik Twitter-bejegyzésében, megemlítve azt is, hogy Grimm az Obama-kormányzat idején is a tárcánál dolgozott.
    "Vajon jelentést készített a kudarcos H1N1 sertésinfluenza elleni küzdelem összeomlásáról is, amikor 17 ezer ember halt meg?" - fogalmazott Trump a mikroblogban.         Trump már a hétfői sajtókonferenciáján is bírálta az egészségügyi minisztérium jelentését, amelyet a konferencián jelenlévő Brett Giroir admirális, a tárca államtitkára szintén visszautasított. Giroir szerint a jelentésben foglalt megállapítások valószínűleg a járvány kezdeti szakaszában szerzett tapasztalatokon alapultak.

 

Koronvírus - Az amerikai elnök az Egészségügyi Világszervezetet bírálja

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
    Washington, 2020. április 7., kedd (MTI) - Élesen bírálta  az Egészségügyi Világszervezetet (WHO)  kedden egy Twitter-üzenetben Donald Trump amerikai elnök.

    Trump szerint a világjárványt a WHO "robbantotta be valójában".
    Az elnök úgy fogalmazott: az ENSZ  szakosított szervezetét  "nagyrészt" az Egyesült Államok finanszírozza,  de az mégis "nagyon Kína-központú". A koronavírus-járvány kirobbanásakor a WHO azt tanácsolta az Egyesült Államoknak, hogy  maradjon nyitott Kína felé.      "Vajon miért adott nekünk a WHO ilyen elhibázott ajánlást?" - kérdezte a mikroblogban Trump.      Az amerikai elnök már januárban felfüggesztette a légi közlekedést a két ország között.
    Az Egyesült Államok korábban többször is szemrehányást tett Kínának azért, hogy nem tájékoztatott már decemberben a járvány kitöréséről, és később azzal is megvádolta Pekinget, hogy nem adott teljes körű információkat a járványról.
    Kína washingtoni nagykövete a The New York Times című napilap vasárnapi számában véleménycikket írt, s ebben  emlékeztetett, hogy korábban "kellemetlen beszélgetések" voltak a két ország között a járvány ügyében.
    De ma már kölcsönös a szolidaritás és az együttműködés - értékelte a nagykövet.

 

Koronavírus - AM-államtitkár: az idén is biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása

    Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - A magyar mezőgazdasági termelés 2020-ban is megfelelő módon tudja biztosítani az emberek élelmiszerellátását - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna műsorában.

    Feldman Zsolt jelezte: ugyanakkor a mezőgazdaságon belül több szektort is közvetlenül érint a koronavírus-járvány negatív hatása. Példaként azokat a zöldség- és húsbeszállítókat említette, akik a turizmus és a vendéglátás területén építették ki kapcsolataikat, mivel ezeknek a cégeknek a piacai bezáródtak, így most ők vannak a legnagyobb bajban.     Kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett az agrárium támogatásában, ezt támasztja alá, hogy az uniós támogatások mellett évente még 100 milliárd forintot költenek a termelők támogatására.     Ezért fontos magyar sikernek tekinthető, hogy az Európai Unió lehetőséget adott az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelére, így több mint 7000 juhtartó, több mint 6500 húsmarhatartó gazdaság és több mint 1000 dohánytermelő számára továbbra is tudnak a nemzeti költségvetésből finanszírozott agrártámogatásokat biztosítani - emelte ki az államtitkár.

 

Koronavírus - ITM-államtitkár: a kormány segítséget ad, hogy a vállalkozások még termelékenyebbek legyenek

     Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - A kormány azt a filozófiát vallja, hogy minél több munkahelyet megvédjen és minél több embernek adjon munka vagy képzési lehetőséget -mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Úgy vélte, azok a gazdaságok, ahol most hatalmas pénzeket költenek az inaktivitás - az otthonmaradás, a semmittevés - finanszírozására, nem lesznek versenyképesek a jövőben.

    A kedden ismertetett munkahelyvédelmi akcióterv részleteit ismertetve elmondta: a kieső munkaidőre eső bér 70 százalékát fogja megtéríteni az állam. Azoknak a munkáltatóknak, akik munkaügyi nyilvántartásukkal a foglalkoztatási osztályok felé igazolni tudják, hogy a munkaidőkiesés 15 és 50 százalék közötti, a kieső munkaidőre eső bér 70 százalékát nettóban megtérítik. A munkahelyvédelmi bérkiegészítést májustól lehet igénybe venni három hónapra. A részletszabályok a napokban kerülnek nyilvánosságra - ismertette.
    Az államtitkár hangoztatta: a munkaalapú társadalom megőrzése nagyon fontos. A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy Magyarországon munka- és tanulásalapú társadalmat építsen, vagyis egy olyan fenntartható gazdaságot és társadalmat, amiben az aktív korú állampolgárok vagy dolgoznak, vagy tanulnak. A munkahelyvédelmi akcióterv is erre a filozófiára épül, több csatornán védve a munkahelyeket - mondta.
    Egyrészt támogatják a munkaadókat abban, hogy megtartsák a munkaerőt, másrészt azokat, akik kikerültek a munkaerőpiacról, elveszítették a munkájukat, átképzéssel segítik. Az átképzések, amelyek a jövő szakmáira képezik át a munkahelyüket elvesztőket, május elejétől kezdődnek. Az államtitkár szerint, ha valaki informatikusént, szoftverfejlesztőként, programozóként vagy rendszergazdaként helyezkedik el, már most is az átlagbér másfél-kétszeresét meg tudja keresni. A képzők visszajelzései alapján azok, akik most elveszítették a munkájukat például a turizmus szektorban, alkalmasak lehetnek arra, hogy ilyen képzésekben részt vegyenek - mondta.
    Kifejtette: arra törekszenek, hogy akinek megmaradhat a munkája, annak kifizessék a kieső munkaidő 70 százalékát. Annak, aki már elveszítette, nulla százalékos kamatozású, szabad felhasználású felnőttképzési diákhitelt adnak, hogy megélhetését finanszírozni tudja, emellett 95 százalékban kifizetik képzésének a költségeit. Hozzátette, azért 95 százalékban, hogy az érintett eldönthesse, hogy a maradék 5 százalékot melyik képzőre fordítja.
    A statisztikai és személyes visszajelzések alapján a vállalkozások a kieső időszakot megújulásukra fordítják, képzik és megőrzik munkavállalóikat, és fejlesztik technológiájukat. A kormány ahhoz szeretne segítséget adni, hogy a jövőben termelékenyebben tudjanak működni - mondta az államtitkár.

 

Koronavírus - Záhonyi polgármester: folyamatosan érkeznek a hazafelé tartó ukránok buszai

    Nyíregyháza, 2020. április 7., kedd (MTI) - A határátlépési korlátozás ellenére folyamatosan érkeznek az eddig külföldön dolgozó, a koronavírus-járvány miatt hazatérni kényszerülő ukrán vendégmunkásokat szállító autóbuszok a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyre - mondta a felső-szabolcsi kisváros polgármestere az MTI-nek kedden.

    Helmeczi László elmondta: az elsősorban Csehországból érkező, a magyar határt Hegyeshalomnál átlépő autóbuszok a humanitárius tranzitfolyosót használva jutnak el Záhonyig. Ott a járművekről magyar rendőri felügyelet mellett szállnak le a vendégmunkások, akiket a határ túloldaláról érkező buszokkal visznek át Ukrajnába.
    Naponta átlagosan 500-1500 ember érkezik, kedden körülbelül ötszázan lépték át így a határt, annak ellenére, hogy a hétfő éjjeltől hatályos ukrán korlátozások szerint kizárólag személyautóval lehetne átmenni Ukrajnába - ismertette a polgármester.
    Helmeczi László számításai szerint a járványhelyzet miatt elrendelt ukrán határkorlátozások bevezetése óta nagyjából 15-20 ezer ukrán állampolgár tért haza így Záhonynál, és húsvétig valószínűleg még többen szeretnének majd hazautazni. Ez a forgalom nem számít kirívónak a záhonyiak számára, a helyiek inkább attól tartanak, hogy ha az ukrán hatóságok valamilyen okból mégsem fogadnák be saját állampolgáraikat, akkor sok vendégmunkás egyszerűen ott ragad a magyar oldalon. Erre az esetre - eredetileg más célra kijelölt - vészelhelyezési helyszín áll rendelkezésre a város két tornatermében, de ezekben ötszáz embernél többen nem férnének el - tette hozzá a város vezetője.
    A fertőzésveszély elkerülésére az önkormányzat saját forrásból több mobilvécét telepített a határállomás közelében, valamint ivóvízvételi és kézmosási lehetőséget biztosított az érkezőknek. A korábban vonattal érkezőket rendőri felügyelettel kísérték át a városon a közúti átkelőhöz, a magyar-ukrán vasútforgalom leállítása óta viszont csak buszokkal érkeznek a vendégmunkások Záhonyba - mondta el a polgármester.
    A www.frissmedia.hu helyszíni tudósításában azt írta, kedd reggelre is több busz érkezett a záhonyi határhoz, mintegy 500-600 ukrán állampolgár várakozott türelmesen az ukrán határrendészet döntésére. Végül több, 15-50 személyes buszt állítottak az ukránok forgalomba, amelyekkel állampolgáraikat átszállították a határon. Magyar oldalról a rendőrök kísérték őket el az országhatárig.
    Keddtől a záhonyi kivételével valamennyi magyar-ukrán határátkelőt ideiglenesen leállított Ukrajna. A hétfőn 23 órától hatályos rendelkezés szerint az utazók közúton kizárólag személygépjárművel léphetnek be az országba; a gyalogos átléptetés és az utazók busszal, mikrobusszal történő átszállítása megszűnik. Az Ukrajnába történő kilépésre kizárólag a Záhony-Csap közúti határátkelőhelyet lehet használni, a barabás-mezőkaszonyi, a beregsurány-asztélyi, a lónya-haranglábi és a tiszabecs-tiszaújlaki átkelőt pedig ideiglenesen leállította az ukrán fél. A nemzetközi teherforgalom beléptetése Ukrajnába a záhonyi határállomáson keresztül továbbra is folyamatos marad. Magyarország annyi embert enged at, amennyinek a fogadását a környező országok garantálják.

 

 

Koronavírus - Tízezer fölött a halottak száma Franciaországban, lassult, de még nem tetőzött a járvány

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
    Párizs, 2020. április 7., kedd (MTI) - Franciaországban 10 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma: az elmúlt 24 órában kórházban 597-en vesztették életüket - közölte kedd esti sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse. Jelezte, hogy jóllehet fokozatosan csökken a kórházba kerülők számának növekedési üteme, a járvány még nem tetőzött.

    Március 1. óta 7091-en haltak meg kórházban, míg az idősotthonokban 3237 áldozatott szedett a járvány, így kedd este 10 328 volt a halottak száma.
    Az idősotthonokból nem napi összesítésben, hanem visszamenőlegesen érkeznek az adatok, ezért a halottak számának ottani nagyon jelentős, 820-as növekedése hétfőről keddre nem a valós idejű emelkedést mutatja.
    A kórházi intenzív osztályokon azonban már csak 59-cel nőtt az új betegek száma, ami a legalacsonyabb szám a kijárási korlátozások március 17-i életbe lépése óta. Hétfőn 94-gyel, vasárnap még 140-gyel nőtt az intenzív osztályokon ellátott betegek száma.
    A regisztrált betegek száma az előző napi 74 390-ról 78 167-re nőtt. Kórházban 30 027 fertőzöttet ápoltak, ami 305-tel több, mint hétfőn, közülük 7131-en vannak intenzív osztályokon, de 2087-en gyógyultan távozhattak az elmúlt 24 órában a kórházakból. Ezzel 19 337 emelkedett a kórházban március 1. óta meggyógyultak száma.
    A halottak számának növekedési ütemében hétvégén megfigyelt visszaesés egyelőre nem bizonyult tartósnak, jóllehet az új megbetegedések száma lassult, s így a kórházak valamelyest fellégezhettek, még akkor is, ha a túlterheltség egyelőre nem csökkent: a járvány kezdetén 5 ezer intenzív ággyal rendelkező francia egészségügyben jelenleg több mint 7 ezer súlyos beteget látnak el.
    "Még nem vagyunk a járványgörbe csúcspontján, hiszen estéről estére több beteg van kórházban, és az intenzív osztályokon is még nő a betegek száma. Franciaországban soha nem látott szintet értünk el, a görbe még nem lefele ível, de már lassul kicsit" - fogalmazott a járványügyi illetékes.
    Edouard Philippe miniszterelnök kedd délután a nemzetgyűlésben az azonnali kérdések órájában megerősítette, hogy a kijárási korlátozások enyhítése egyelőre nincs napirendben.
    "Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz sok franciának elviselnie (a karantént), de elengedhetetlen, ha nem akarjuk magunkat egy olyan helyzetben találni, amely rosszabb lenne, mint a mostani" - mondta a kormányfő.
    A francia kórházakban eközben megkezdődött egy klinikai kísérlet a Covid-19 betegségből már kigyógyult páciensek vérében lévő antitestekkel a súlyos állapotban lévő fertőzöttek kezelésére. A már felépült páciensektől - a beleegyezésükkel - vért vesznek, elkülönítve a vérplazmát, amelyet azután megvizsgálnak az esetleges méreganyagok vagy vírusok kiszűrése érdekében. A megfelelőnek ítélt vérplazmát ezután a Covid-19 betegségben szenvedők, valamint a magas kockázati csoportba tartozók kapják meg.
    Az egészségügyi maszkok importálása is folytatódott, az egészségügyi tárca szerint eddig 1,6 milliárd maszk érkezett meg a világ minden tájáról, és jóllehet ezeket elsődlegesen a fertőzötteknek és az egészségügyi dolgozóknak tartja fenn a kormányzat, a tárca jelezte: megfontolják, hogy kötelezővé tegyék-e a kijárási korlátozások feloldásakor a teljes lakosságnak a maszkviselést. Az egészségügyi szakszervezetek szerint viszont minden második egészségügyi dolgozónak még mindig nem jut elég maszk.
    Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter kedd este közben arról tájékoztatott a szenátusban, hogy a koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 5,8 millió, részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést. A tárcavezető szerint a várhatóan három hónapos időszakra 19,6 milliárd euróval számol a kormány.
    A karantén első két hetében mintegy 337 ezer francia vállalkozás csökkentette a termelését illetve a tevékenységét, s emiatt a munkavállalóit teljes vagy részleges kényszerszabadságra küldte, a harmadik hétre 544 ezerre emelkedett ez a szám.
    "Az egyetlen ország vagyunk, ahol ilyen sokan kapnak állami jövedelem-kiegészítést" - hangsúlyozta a miniszter.
    A rendkívüli munkanélküli segéllyel a kormány a munkavállalóknak a fizetésük bruttó 70, nettó 84 százalékát szavatolja. A segély összegét teljes egészében átvállalja az állam a minimálbér 4,5-szöröséig, az ezen felüli részt a munkáltatók kifizetik a munkavállalóknak. Franciaországban a 35 órás munkahétnek megfelelő havi minimálbér jelenleg bruttó 1539 euró (560 ezer forint).

 

Koronavírus - Putyin a kényszerszabadság lerövidítéséről tanácskozott orvosokkal - FRISSÍTETT(új: katonai kísérletek, napi 300 ezer védőruha hiányzik)

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
    Moszkva, 2020. április 7., kedd (MTI) - Az április végéig elrendelt oroszországi fizetett kényszerszabadság lerövidítéséről egy hét múlva lehet majd dönteni, az orosz vakcina tesztelése májusban kezdődhet meg - hangzott el Vlagyimir Putyin orosz elnök járványügyi szakemberekkel és virológusokkal kedden, videokonferencia keretében folytatott tanácskozásán.

    A létfontosságú ágazatok és az alapszolgáltatások kivételével elrendelt kényszerszabadság súlyos terhet ró az orosz gazdaságra és a lakosságra. Vlagyimir Kutirev virológus, a Mikrob kutatóintézet igazgatója azt mondta a tanácskozáson, hogy a korlátozó intézkedések eredményességét körülbelül egy hét múlva lehet majd megítélni, és akkor lehet majd megmondani, hogy feloldhatók-e.
    Veronyika Szkvorcova, a Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség vezetője a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a tesztelések számának növelése mellett Oroszország 10-14 nap múlva érheti el a fertőzöttséggörbe "platóját" - amikor az újonnan megfertőződöttek száma megközelítőleg azonos marad. A csökkenés a volt egészségügyi miniszter szerint valamikor június első harmadában vagy a fele környékén kezdődhet el, ha nem változik meg a folyamat forgatókönyve.
    Rinat Makszjutov, a Vektor kutatóintézet vezetője az elnök és a tudósok eszmecseréjén  közölte, hogy az orosz oltóanyag klinikai kutatásának első szakasza az egészségügyi tárca engedélye esetén már májusban megkezdődhet önkéntesek bevonásával, párhuzamosan a preklinikai kutatások teljes ciklusának folytatásával.
        Makszjutov elmondta, hogy a Vektor rendelkezik a vakcinák olyan technológiai platformjaival, amelyeket más fertőzésekkel kapcsolatban emberen már kipróbáltak. Véleménye szerint ezeket lehet tesztelni a koronavírus ellen is, "átugorva" az állatkísérletek szakaszát. Példaként hozta fel az Egyesült Államokat, ahol az egereken röviden elvégzett kísérletek után, a világjárványra hivatkozva gyakorlatilag kihagyták preklinikai kísérletek összes szakaszát és áttértek a klinikai kutatásra.
        Putyin fontosnak nevezte, hogy minden döntés a "fenyegetéssel arányos és a helyzetnek megfelelő" legyen. Hangsúlyozta, hogy a más országok által a védekezésben elkövetett hibákat el kell kerülni. Úgy vélekedett, hogy az oroszországi helyzet nem egyszerű, de egyáltalán nem reménytelen és hangot adott bizakodásának, hogy az ország minimális veszteségekkel lábal ki belőle.
     A kedden közölt hivatalos adatok szerint egy nap alatt 1154-gyel, 7497-re nőtt az új koronavírussal megfertőzöttek száma Oroszországban, ami újabb rekordot jelent. Közülük 5181-et Moszkvában tartanak számon, 697 fős napi növekmény mellett. A halottak száma 58 (ez 11 új elhunytat jelent), a gyógyultaké pedig 494. A fertőzés a 85 régióból immár 81-et érint.
     Szergej Sojgu védelmi miniszter egy katonai vezetői tanácskozáson bejelentette, a március 25. és 28. között elvégzett váratlan ellenőrzések azt bizonyítják, hogy az orosz fegyveres erők felkészültek a COVID-19 elleni küzdelemre. Az irányítása alatt álló tárca 49 mobil járványügyi csoportosulást hozott létre a vírushordozók azonosítására és a gyors reagálásra.
        Mint mondta, április 20. és május 15. között 16 többfunkciós, civilek fogadására is kész katonai egyészségügyi központot helyeznek üzembe a nyugati, a déli és a keleti katonai körzetben. Sojgu arra utasította az utóbbi körzet és a Csendes-óceáni Flotta parancsnokságát, hogy növeljék 450 ágyasra az Irtis kórházhajó befogadó kapacitását. A járműnek nem fertőzött páciensek fogadásával kell majd tehermentesítenie a koronavírus- fertőzötteket kezelő katonai kórházakat.
    Igor Kirillov altábornagy, a radioaktív, vegy- és biológiai védelmi erők parancsnoka ugyanezen a fórumon azt mondta, hogy a hadsereg 48. kutató szakintézete "a koronavírus iránti fogékonyságban az emberhez legközelebb álló állaton" teszteli a koronavírus elleni gyógyszerek hatékonyságát. Tájékoztatása szerint a fő erőfeszítések most a megelőző intézkedéskere és a korai felismerésre irányulnak.
    Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter az elnök és az egészségügyi szakemberek tanácskozásán azt mondta, hogy kórházak személyzetének naponta 300 ezerrel több orvosi védőruhára lenne szüksége Oroszországban. Ilyenből naponta csak mintegy 6 ezer készül. Tervek vannak a saját gyártás 25 ezerre darabra való felfuttatására, ám a további fejlesztésnek gátat szab az anyaghiány. Oroszországban jelenleg csak két üzemben gyártanak granulátumból nem szőtt anyagot, ezért Moszkva a hiány pótlásáról Pekinggel folytat tárgyalásokat.
       Manturov szerint Oroszország napi 1,6 millió darabra növelte védőmaszk-kibocsátási kapacitását. Moszkva emellett 51 millió darabot szerzett be Kínában, amelyeket kiosztottak a régiók között

 

Koronavírus - Brit kormányfőtanácsos: úgy tűnik, kedvező irányt vettek a megbetegedési statisztikák

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2020. április 7., kedd (MTI) - A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint a legutóbbi számok arra vallanak, hogy kedvező irányú fordulat kezdődhetett az új koronavírus okozta fertőzések statisztikai folyamataiban.

    Sir Patrick Vallance, aki a kormányfői feladatokat ideiglenesen ellátó Dominic Raab külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatót kedd este a Downing Streeten, grafikonokkal illusztrált beszámolójában elmondta: az újonnan fertőződött páciensek naponta kimutatott számának görbéje a korábbiaknál laposabb ívben halad az időtengely mentén.
    Hozzátette: kell még hozzávetőleg egy hét ahhoz, hogy ezt bizonyossággal ki lehessen mondani, de az látszik, hogy most már nincsenek meredek kiugrások a napi esetszámokat mutató grafikonon.
    Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a kedd délelőttel zárult 24 órában 3634-gyel 55 242-re nőtt Nagy-Britanniában azoknak a száma, akiknek szervezetében szűréssel kimutatták a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírust.
    Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai elemzőszolgálatának vezetője az adathoz fűzött értékelésében kiemelte, hogy már csaknem egy hete négyezer körül mozog a naponta kiszűrt új fertőzések száma, vagyis úgy tűnik, hogy a növekedés üteme már stagnál.
    A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) keddi tájékoztatása szerint előző estig 6159-en haltak meg Nagy-Britanniában a Covid-19 járványban.
    Ez azt jelenti, hogy a hétfő este zárult 24 órában 786 beteg halt meg. Ez eddig a legmagasabb napi halálozási adat a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
    Robert Cuffe kedd esti elemzésében kiemelte ugyanakkor, hogy a halálozások napi száma negyedik napja lassabban növekszik annál az ütemnél, amelyet a korábbi folyamatokból levezetve a jelenlegi időszakra modellezni lehetett.
    A görbe múlt péntekig tartó szakasza ugyanis hetekig azt mutatta, hogy a napi halálozási szám három és fél naponta megkétszereződött. Ha ez az ütem péntek óta folytatódott volna, akkor a keddi kimutatásban csaknem 1400 haláleset szerepelne - hangsúlyozta a BBC statisztikai szolgálatának vezetője.
    A kedd esti sajtótájékoztatón Dominic Raab külügyminiszter megerősítette, hogy Boris Johnson miniszterelnök - akit a koronavírus okozta betegség makacs tünetei miatt hétfő óta intenzív osztályon kezelnek - az ilyen esetekben rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő eljárásra, így lélegeztetőgépre sem, és nincs tüdőgyulladása.
    Hozzátette: teljes bizonyossággal arra számít, hogy Johnson hamarosan felépül, és ismét átveszi a válságkezelés irányítását.
    Boris Johnsont vasárnap este vitték be a londoni St. Thomas kórházba, hétfő este pedig átvitték a kórház intenzív osztályára.
    A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője is hangsúlyozta, hogy Johnson nem szorul lélegeztetésre, sem egyéb mechanikus légzéssegítő eljárásra.
    A miniszterelnöki feladatok ellátását Johnson felkérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a kormányfő gyógykezelésének idejére.

 

Koronavírus - Újabb, korábban egészséges középkorú halt bele a Covid-19 szövődményeibe Horvátországban - FRISSÍTETT (új: Szlovénia enyhítene a korlátozásokon)

    Zágráb/Ljubljana, 2020. április 7., kedd (MTI) - Egy újabb, korábban egészséges középkorú ember halt bele a Covid-19 szövődményeibe Horvátországban, Szlovéniában hétfő óta nem regisztráltak újabb haláleset. A kormány már jövő héttől enyhítene az új típusú koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett korlátozásokon.

    Horvátországban az eddigi utolsó közlések szerint egy nap alatt 60-nal, 1282-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 18 halálos áldozata van a járványnak. A kedden bejelentett egyik halálos áldozat 92 éves, a másik 46 éves volt, utóbbi nem szenvedett más betegségben. Hétfőn szintén egy korábban teljesen egészséges középkorú férfi halt bele a Covid-19 szövődményeibe.
    Az első fertőzés megjelenése óta 130 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 35 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen.
    Zágrábban egy 33 éves nő ellen büntetőjogi eljárás indult, mert annak ellenére, hogy fertőzött volt, elhagyta a számára elrendelt házi karantént. Akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.
    Eközben a horvát parlament kedden nagy többséggel elfogadta a kormány új törvénycsomagját, amely a munkahelyek megmentését célozza. Továbbá megszavazta azt a törvénycsomagot is, amely lehetővé teszi azok számára, akinek lejárt a személyigazolványa, vagy más hivatalos okmánya és engedélye, hogy elhalassza azok meghosszabbítását. Az említett a dokumentumok a járvány megszűnése követően még 30 napig érvényesek lesznek.
    Szlovénia enyhítene néhány, az új típusú koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozáson - jelentette be Janez Jansa szlovén kormányfő kedd esti rendkívüli sajtótájékoztatóján.
    Mint mondta, vizsgálják annak lehetőségét, hogy megfelelő óvintézkedések közepette már jövő keddtől fokozatosan újraindítsák a gazdasági tevékenységeket és idővel enyhítsenek a szigorú mozgáskorlátozásokon is. A politikus a termelési, a szolgáltatási, valamint a kereskedelmi és közlekedési ágazatokra utalt, hozzátéve: természetesen azzal a feltétellel, hogy továbbra is be kell tartani a megfelelő távolságot, védőfelszerelést kell viselni és biztosítani kell a fertőtlenítőszerek használatát.
    Szlovéniában bezártak az oktatási intézmények az óvodától az egyetemig, megszűnt a tömegközlekedés, csak az élelmiszer- és élelmiszer jellegű boltok, a drogériák, gyógyszertárak, valamint a benzinkutak tarthatnak nyitva, továbbá lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.
    Szlovéniában a keddi hivatalos közlés szerint egy nap alatt 38-cal, 1059-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma. Eddig 30-an haltak meg a járvány következtében. Hétfő óta nem volt haláleset az országban.
    A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Az első fertőzés megjelenése óta 102 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Eddig 29 455 koronavírustesztnek lett negatív az eredménye az országban.

 

Koronavírus - Az egészségügyi miniszter szerint Ukrajnában a tetőpontjához közelít a fertőzés terjedése

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:
    Kijev, 2020. április 7., kedd (MTI) - A tetőpontjához közelít Ukrajnában a COVID-19 koronavírus-betegség terjedése - jelentette ki Makszim Sztepanov ukrán egészségügyi miniszter kedden a Telegram üzenetküldő csatornán közzétett videoüzenetében hozzátéve, hogy éppen ezért korai még az országos karantén feloldásáról beszélni.

    "A világjárvány aktív fázisaiban a betegek száma drámaian növekszik, ami drámai terhelést jelent az orvosi rendszerre nézve" - magyarázta. Szavai szerint a COVID-19-ben szenvedő betegek száma olyan gyorsan növekszik, hogy nincs elegendő orvos, sem gyógyszer, sem kórházi férőhely, hogy segítséget nyújtsanak nekik. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy sok más országban is ilyen helyzet alakult ki, ezért korai még Ukrajnában a korlátozó intézkedések feloldásáról beszélni.
    Ukrajnában március 12-én léptettek életbe országos karantént, előbb három hétre, majd március 25-én meghosszabbították április 24-ig. Ezen felül először a hónap elején, majd április 6-tól tovább szigorítottak a bevezetett korlátozó intézkedéseken. A jelenleg hatályban lévő rendelkezések kötelezővé tették egyebek mellett az arcmaszk viselését a nyilvános helyeken és a közterületeken, megtiltották a parkok, játszóterek látogatását, legfeljebb kettesével járkálhatnak az utcákon az emberek.
    Volodmir Zelenszkij elnök kedden szintén videoüzenetben szólt az emberekhez, amelyet televíziók is közvetítettek. Ebben az elnök példaként hozott néhány nyugat-európai országot arra, mekkora pénzbírságokat szabnak ki a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett korlátozások megszegőire. Ukrajnában ugyanezért 17 ezer és 34 ezer hrivnya (211 ezertől 422 ezer forintig) között szabható ki bírság.
    "Mindannyian őrködünk a demokratikus értékek és szabadságjogok felett, de vannak idők, amikor egy egész nemzet egészsége és élete válik a legfontosabbá" - hangoztatta. "Minden korlátozás csak átmeneti kellemetlenség, fontos és szükséges az Önök biztonsága érdekében" - tette hozzá.
    Az egykori profi ökölvívóból lett Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester keddi online sajtótájékoztatóján elárulta, hogy neki is nagyon hiányzik a napi sportolás a karantén ideje alatt, de ő is otthonában végez most gyakorlatokat. Kérte a kijevieket, hogy legyenek megértőek a sportlétesítmények és pihenőhelyek lezárása miatt, és leszögezte, hogy a sportolók számára sincs kivétel a korlátozások alól.  
    Közben az ukrán fegyveres erők kedden jelentették, hogy belehalt a COVID-19 betegségbe egy nő, egy Ivano-Frankivszk megyei katonai egység alkalmazottja, aki az első halálos áldozata a fertőzésnek az ukrán hadseregben. Rajta kívül eddig a fegyveres erők három tagja betegedett meg.
    Keddre Ukrajnában jelentősen, az előző napihoz képest 143-mal nőtt az igazolt fertőzöttek száma, és elérte az 1462-őt, a halálos áldozatoké pedig hét új esettel 45-re emelkedett.

 

Koronavírus - Kásler: megvan a szükséges humánerőforrás a járvány kezeléséhez

    Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - Ha tartható a kormányzat határozott és gyors intézkedései nyomán kialakult kedvező járványhelyzet, elegendő humánerőforrással, ápolókkal, orvosokkal, rezidensekkel rendelkezik az ország a vírus leküzdéséhez - jelentette ki Kásler Miklós az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője emlékeztetett: a tárca és háttérintézményei már január 25-én megkezdték a járvány esetére érvényes eljárásrend kidolgozását, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadta a koronavírusra vonatkozó figyelmeztetését.
    Ennek az eredménye, hogy - a világ bármely országának adataival összevetve - a többi között a fertőzöttek, az intenzív ellátásban részesülők száma tekintetében Magyarországon pozitív a helyzet - fogalmazott.
    Az operatív törzs és a minisztérium mindig a két-három hétre előre prognosztizált helyzetre készül fel. Ez vonatkozik a kórházi rendszer átalakítására, a fertőzöttek ellátására specializálódó osztályok kialakítására, a szükséges védőfelszerelések biztosítására is - közölte a miniszter.
    Egyelőre kilenc budapesti, illetve megyei kórházakat jelöltek ki a betegek ellátására, ám ha szükségessé válna, mind a 112 kórházat be tudják vonni a rendszerbe - fűzte hozzá,
    Kézikönyv formájában közzétették a járványügyi teendőket, a diagnosztikai és terápiás módszertant, valamint távoktatási anyagokat juttatnak el a rezidenseknek és az intenzív terápiát egyébként nem folytató orvosoknak, valamint folyik a gyakorlati képzésük is - sorolta.
    Az egészségügyi világnap alkalmából is nyilatkozó Kásler Miklós megköszönte az egészségügyi dolgozók elhivatott helytállását. Hangsúlyozta, hogy kormány a rendelkezésére álló eszközökkel támogatni kívánja az ápolókat és a védőnőket. Ennek nyomán "2022-ig a fizetésük több, mint kétszeresére emelkedik, ami azt jelenti, hogy ettől az évtől 2022-ig 72 százalékkal nő".
    Ehhez járul hozzá az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 500-ezer forintos külön juttatás - mondta a miniszter.

 

Koronavírus - Tizenhétezer fölött a halottak száma Olaszországban, a járványgörbe lefele ível

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Róma, 2020. április 7.,  kedd (MTI) - Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.

    A halottak száma csökkent a hétfői 636-hoz képest, de magasabb a vasárnap mért 525-nél.         Az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt a felére csökkent a  24 órával korábbi 1941-hez képest. A gyógyultak száma 24 ezer fölé emelkedett.      A gyógyultakat és halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 135 586-t.      Egy nap alatt 880-nal emelkedett az újonnan diagnosztizáltak száma, utoljára ilyen kevés új beteget egy nap alatt március 10-én azonosítottak.     Egy nappal később - március 11-én - a római kormány az egész országban bevezette a korábban csak az északolasz tartományokra érvényes kijárási korlátozást.  
    A tájékoztatón elhangzott, hogy a járványgörbe elkezdett lefele ívelni. A Közegészségügyi Hivatal (Iss) mégis óvatosságra intett, hangsúlyozva, hogy ennek megerősítéséhez a következő napok adatai is szükségesek.     Az egészségügyi hatóságok felszólították az olaszokat, továbbra is tartsák tiszteletben az óvintézkedéseket, máskülönben az eddigi erőfeszítések meghiúsulnak.
    Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője annyira körültekintő volt, hogy most először a gyógyultakat és elhunytakat is számolva közölte az azonosított diagnosztizáltak egy napi emelkedését: a tájékoztató elején több mint háromezret mondott, és utána pontosította, hogy gyógyultak és elhunytak nélkül 880 személyről van szó. A polgári védelem minden eszközzel el akarja kerülni, hogy a csökkenő számokon felbátorodva az olaszok felhagyjanak az óvintézkedések tiszteletben tartásával. Húsvétra tovább szigorítják a kijárási korlátozás ellenőrzését.  
    Giovanni Rezza az Iss járványügyi felelőse kijelentette, "attól, hogy sikerült lenyomni a járványgörbét, a vírus még nem tűnt el". Kiemelte az Olaszország különböző térségei közötti különbségeket hangsúlyozva, hogy a kevesebb diagnosztizált beteget számláló déli tartományok "nem menekültek" meg a járványtól.
    Korábban Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos alaptalannak nevezte a korai optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban. Úgy vélte, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, amely alatt  a hatóságok nem tervezik a kijárási korlátozások enyhítését. Domenico Arcuri többször megismételte, hogy a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 17 ezer beteg "intő jelnek" számít. "Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára" - mondta.
    A washingtoni egyetemen működő Egészségmérési és -fejlesztési Intézet (IHME) felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást. Az IHME számításai szerint augusztusig több mint 20 ezer lesz a halottak száma Olaszországban.

 

Koronavírus - Folytatódik a kedvező tendencia Ausztriában: egy nap alatt ismét több a gyógyult, mint az új fertőzött

Noll Katalin, az MTI tudósítója jelenti
    Bécs, 2020. április 7., kedd (MTI) - Folytatódik a kedvező tendencia Ausztriában: az elmúlt 24 órában csaknem kétszer annyi embert nyilvánítottak gyógyulttá, mint ahányan megfertőződtek a koronavírussal. Az egészségügyi minisztérium  által közölt adatok szerint hétfő óta 583 ember gyógyult meg, míg 332-en fertőződtek meg koronavírussal.

    Egymást követően a negyedik napon is csökkent a koronavírus-fertőzés következtében megbetegedettek száma, ezúttal 3,4 százalékkal, vagyis jelenleg összesen 8043 beteget tartanak nyilván. Közülük 1100-an részesülnek kórházi kezelésben, 243-an intenzív osztályon vannak. Eddig összesen 12592-en betegedtek meg Ausztriában; a legtöbb esetet Tirol tartományban, (2786 fő), Alsó-Ausztriában (2043 fő) és Felső-Ausztriában  (1974 fő) diagnosztizálták.     Időközben 4046-an gyógyultak meg, míg 252-en estek áldozatául a járványnak, valamennyien más alapbetegségben is szenvedtek. Thomas Szekeres, az Osztrák Orvosi Kamara (Österreichische Ärztekammer) elnöke azt kérte, hogy az orvosok és az ápolók számára is tegyék kötelezővé a szájmaszkot. Indoklása szerint ők maguk is 'multiplikátorokká', a vírus terjesztőivé válhatnak, és megfertőzhetik pácienseiket. A háziorvosok kilencven, a fogorvosok 40-65 százaléka ismét megnyitotta orvosi rendelőjét; ugyanakkor úgy érzik, cserbenhagyták őket, mivel nem juthat hozzá mindenki megfelelő védőfelszereléshez.     Közben Salzburg város vezetése úgy döntött, jövő héttől fokozatosan visszavonják a helyi óvintézkedéseket, megnyitják a parkokat és a játszótereket, és a legtöbb termelői piac is megkezdi működését.      Margarete Schramböck gazdasági miniszter arra kérte a lakosságot, hogy részesítsék előnyben az ausztriai internetes áruházakat. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy bár tavaly hat százalékkal nőtt a helyi internetes áruházak forgalma, az osztrákok többsége még mindig a  külföldi online kereskedőket részesíti előnyben. A koronavírussal kapcsolatos korlátozások miatt a kereskedők jelentős része nagy bevétel-kiesést könyvelhet el; éppen ezért létrehoztak egy információs portált (www.oesterreich.gv.at/onlinemarktplatz), ahol a kereskedők és a vásárlók könnyen egymásra találhatnak.

 

Koronavírus - Cuomo: New York államban csökken a fertőződések száma, de ismét sok a halott

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
    Washington, 2020. április 7., kedd (MTI) - New York államban csökken a diagnosztizált fertőzések száma, a helyzet stabilizálódik - jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden, a szokásos napi sajtótájékoztatóján. Az elmúlt nap ugyanakkor a halottak számát tekintve a  legszomorúbb nap volt az állam számára.

    Egyedül hétfőn 731 beteg halt meg a Covid-19 kórban, s ezzel csak ebben az államban 5489-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A kormányzó emlékeztetett rá, hogy vasárnap 599 halottja volt a vírusfertőzésnek.
    Cuomo mindazonáltal úgy értékelte, hogy a: a társadalmi távolságtartás eredményes, sikerült megváltoztatni a járvány görbéjét, s ezért úgy gondolja, hogy a helyzet stabilizálódik.     A politikus elmondta, hogy az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségbe a  más betegségekben is szenvedő emberek halnak bele. "Ennek nem tudunk gátat vetni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy eddig mindenkit megmentettek, akit lehetett.      Andrew Cuomo hangsúlyozta: van elégséges ágy a betegek kezeléséhez, ám nincs megfelelő számú orvos és ápoló. A napokban New Yorkba érkezett kórházhajón az ágyak felén, - 500 kórházi ágyon -  Covid-19-es betegeket kezelnek - tette hozzá.      "Még csak 37 nap telt el a járvány kitörése óta" - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy az 1918-ban pusztított spanyolnátha-járvány hat hónapig tombolt.        A demokrata párti kormányzó megköszönte a republikánus Donald Trump amerikai elnöknek, hogy "gyorsan cselekedett" New York megsegítésében. Egyben még több szövetségi segítséget kért a gazdaság talpra állításához.
    A sajtókonferencián, kérdésre válaszolva, Andrew Cuomo kitért arra is, hogy a járvány az afroamerikai lakosságot érintheti a legnagyobb mértékben. Még nem készült erről felmérés, de a héten ezt is részletesen feltárják. Hétfőn egyébként Lori Lightfoot, Chicago polgármestere azt közölte, hogy a fertőzésben ott meghaltak 72 százaléka afroamerikai volt.

 

Koronavírus - Lengyelország egészségügyi támogatást nyújt Olaszországnak és San Marinónak

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
    Varsó, 2020. április 7., kedd (MTI) - Lengyelország a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban egészségügyi támogatást nyújt Olaszországnak és San Marino Köztársaságnak, az első szállítmányban kedden húszezer liter fertőtlenítőszert küldtek mindenekelőtt, az észak-olaszországi Veneto tartomány kórházainak - közölte a lengyel külügyi tárca.

    A lengyel fővárosban üzemelő Polfa Tarchomin állami tulajdonú gyógyszergyár által előállított fertőtlenítőt tartalmazó szállítmány indulásakor Marcin Przydacz külügyminiszter reményének adott hangot, hogy az európai országok kölcsönös szolidaritása segít a koronavírus okozta válság legyőzésében - olvasható a közleményben.
    Przydacz felidézte: az olaszországi Lombardiában a  járvány kezelésében március végétől egy 15 fős lengyel katonai orvos- és mentőcsoport is segít.
    Az egészségügyi tárca közleménye szerint Lengyelországban kedd délutánig 4666-ra nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 253 új esetet regisztráltak, ami 58 esettel kevesebb az előző napi növekménynél. Huszonkét új halálesetet jegyeztek, így eddig összesen 129 beteg hunyt el, 191 ember pedig felgyógyult.
    A lengyel kormány kedden délelőtt jóváhagyta a múlt héten hatályba lépett gazdaságélénkítő csomag bővítését. Az erre vonatkozó törvénytervezeteket a parlamenti alsóház már aznap délután tűzte napirendre. Az új intézkedések szerint többek között három hónapon keresztül felmentik az akár 49 személyt is foglalkoztató cégeket a társadalombiztosítás felének befizetése alól, egy hónapról három hónapra terjesztik ki az egyéni vállalkozók elmaradt bevételeit helyettesítő, 2 ezer zlotyt (159 ezer forint) érő támogatást, segítséget nyújtanak a karanténba helyezett gazdáknak is.
    A lengyel munkaügyi tárca keddi közleménye szerint a gazdasági csomag első, a lengyel GDP mintegy 10 százalékára rúgó változata nyomán az állampolgárok eddig mintegy 340 ezer kérelmet nyújtottak be, az ezek alapján járó támogatások mintegy 700 millió zlotyt (55,6 milliárd forint) tesznek ki.

 

Koronavírus - Globálisan 25 millió, a légi közlekedéshez kapcsolódó állás került veszélybe

    Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légi közlekedéshez - mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza kedden, egy újságíróknak tartott videokonferencián.

    A szervezet számításai szerint a legtöbb, 11,2 millió állás Ázsia-Óceániában került veszélybe, mert a térségben sok olyan állam van, amelyek gazdaságilag jelentős mértékben támaszkodnak a turizmusra. Európában az IATA becslései szerint 5,5 millió állás van veszélyben.
    Az IATA-nak egyelőre nincs becslése arról, hogy a légitársaságoknál mekkora lehet az elbocsátás, a kutatásokat most végzik. Brian Pierce becslései szerint a fizetés nélküli szabadságra küldés és elbocsátás 2,7 millió embert, az iparágban foglalkoztatottak harmadát érintheti.
    A közgazdász szerint egyelőre biztonsággal nem lehet megállapítani, hogy mekkora lesz az igény a járvány után, de a történelemben eddig a légiközlekedés iránti igény mindig viszonylag hamar visszaépült. Most azonban hosszabb felépülés várható, 2021 elején is 20 százalékkal kevesebb járat lehet, mint az idén év elején. A légitársaságok helyzetét nehezíti, hogy a nyereséget termelő hosszú távú járatoknál hosszabb felépülési időszakra lehet számítani, mert az utasok a járvány után valószínűleg inkább a lakóhelyükhöz közel pihennek, az üzleti utasok pedig a gazdasági recesszió miatt elmaradhatnak.
    Alexandre de Junaic, a szervezet elnök-vezérigazgatója a konferencián azt hangsúlyozta, hogy a kormányok által nyújtott támogatásoknak minél előbb meg kell érkezniük a légitársaságokhoz, mert rövidesen sok cégnek fogy el a készpénze.
    Ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a válság is rávilágít, hogy a légi közlekedés anyagilag nagyon törékeny, de a társaságoknak a krízis után sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a jövedelmezőségre és a megfelelő mértékű szabad készpénzállomány biztosítására, mert így kevésbé lesznek védtelenek a hasonló helyzetekben.
    Alexandre de Juniac azt kérte a kormányoktól, hogy szorosan működjenek együtt a légi közlekedés szakmai szervezeteivel, és koordináltan dolgozzanak együtt azon, hogy mikor és milyen feltételekkel kezdik újraindítani a légi közlekedést.

 

Koronavírus - A fertőzöttek és a gyógyultak száma is nőtt Szlovákiában, éjféltől részleges kijárási tilalom lép életbe

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
    Pozsony, 2020. április 7., kedd (MTI) - Szlovákiában újabb 47 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját, és így 581-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban - jelentette be Igor Matovic miniszterelnök Pozsonyban kedden. A gyógyultnak nyilvánítottak száma ugyanaznap tizenháromra nőtt.

    Szlovákiában az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának növekedése ezen a héten gyorsult, míg a múlt héten a 30-as napi átlagot közelítette, most már a napi ötven felé tart, hétfőn 49 volt. Azon a napon az újonnan regisztrált fertőzöttek mintegy kétharmada, kedden pedig több mint fele olyan külföldről egyénileg hazatérő turista volt, akit a hazatérők számára bevezetett karantén előtti vírustesztelésen szűrtek ki.     Szlovákiában folyamatosan emelkedik a naponta elvégzett vírustesztek száma, az előző napi adatok óta 1448 új tesztet végeztek, ami közel ötszöröse a múlt heti napi átlagnak. Hétfő reggeltől minden külföldről hazaérkezőt tesztelnek, kedden délig összesen már 17 639 vírustesztet végeztek, ezek közül 17 058 bizonyult negatívnak.     A szlovák egészségügyi minisztérium kedden közzétett adatai szerint a gyógyultnak nyilvánított személyek száma további öttel emelkedett, s így elérte a tizenhármat. A SARS-CoV-2 vírus jelenlétével diagnosztizált szlovákiai lakosok mintegy harmada középkorú, 30 és 44 év közötti, ezek mintegy harmada a pozsonyi megyében él. Az összes fertőzött nagyobb hányada, mintegy három ötöde férfi. Jelenleg 176 személyt kezelnek kórházban, közülük hármat intenzív osztályon, a kórnak egyelőre két megerősített halálos áldozata van.     A koronavírus terjedésével összefüggésben kedd éjféltől hatályba lép a szlovák kormány legújabb intézkedéscsomagja, amely alapján utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be április 13-ig, illetve a schengeni belső határokon április 17-ig visszaállítják a határellenőrzést is.     Az utazási korlátozás alapja, hogy a lakosoknak nem szabad elhagyniuk annak a járásnak a határait, amelyben lakhelyük van. A részleges kijárási tilalom pedig nem vonatkozik a munkába járásra, a bevásárlásra, az orvoslátogatásra, a természetjárásra, illetve néhány más kivételre. Az adott időszakra korlátozzák a szabad gyülekezéshez való jogot is, azzal csak az egy háztartásban élő személyek élhetnek.

 

Koronavírus - Videós rémhírterjesztőket fogtak el Borsodban

    Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - A koronavírusról hamis állításokat tartalmazó videó terjesztése miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság egy férfi és kiskorú lánya ellen - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

    Az egyik legnagyobb videómegosztó oldalon április 4-én közzétett felvételen az 54 éves férfi az embereket arra buzdította, hogy a kijárási korlátozások ellenére menjenek ki az utcára, mert koronavírus nem létezik, és nem igaz, hogy koronavírus-járvány van - írták.
    A videót a férfi 15 éves lánya rögzítette, majd tette közzé az interneten. A felvételt rövid időn belül több mint ezerötszázan tekintettek meg - tették hozzá.
    A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit és lányát, és rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük - közölte a főkapitányság.

 

Koronavírus - Járványügyi biztos: nem lehet megmondani, mikor mehetnek ki az olaszok ismét az utcára

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Róma, 2020. április 7., kedd (MTI) - Felesleges találgatni az új koronavírus-járvány miatti olaszországi kijárási korlátozások feloldásának dátumát - vélekedett Domenico Arcuri, a római kormány rendkívüli járványügyi biztosa keddi sajtótájékoztatóján, egyúttal "ábrándnak" nevezte, hogy a közeljövőben enyhíthetnék a veszélyhelyzetben bevezetett óvintézkedések szigorát.

    Domenico Arcuri alaptalannak tartotta az utóbbi napokban elterjedt optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban.
    Hangsúlyozta, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, amely alatt a hatóságok nem tervezik a kijárási korlátozások enyhítését.
    A polgári védelmi hatóság mindennapos adatai majdnem két hete a járványgörbe nagyon lassú, de fokozatos lefele ívelését mutatják. Csökkent a kórházban, valamint intenzív osztályon kezeltek aránya, a gyógyultaké pedig emelkedett. Ezzel egy időben az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma hétfőn is megközelítette a kétezret, a halottaké pedig naponta még mindig több mint hatszázzal emelkedik. A kormánybiztos úgy összegezte a helyzetet, hogy a kórházak "maguk mögött hagyták a nehezét", de ettől még az egészségügyi vészhelyzet nem múlt el.
    Domenico Arcuri többször megismételte, hogy a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 16 ezer beteg "intő jelnek" számít. "Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára" - mondta. Kijelentette, a számok nem azt mutatják, hogy Olaszország a gyógyulás küszöbén áll.
    "Helytelen azt gondolni, hogy pár lépés választ el a járvány befejeződésétől. Sajnos nem tudunk pontosan meghatározható időpontot mondani arra, mikor térhetünk ismét vissza megszokott mindennapi életünkhöz" - mondta Domenico Arcuri.
    Hozzátette, hogy 94 olasz orvos és 26 ápoló halt meg a fertőzésben, további több mint 10 ezer egészségügyi dolgozó betegedett meg. Domenico Arcuri bejelentette, hogy megkezdődött a szájmaszkok olaszországi gyártása, napi 200 ezer darabbal, amelyekből elsőként az egészségügyi dolgozók részesülnek.
    "Nem szabad dátumokat adni az ország újranyitásáról, az újraindulás majd akkor kezdődhet el, amikor a kockázat elfogadható lesz, máskülönben a fertőzés újbóli erősödése majdnem biztosra vehető" - hangoztatta Andrea Crisanti, a padovai egyetem virológusa az Ansa hírügynökségnek. A római kormány korábban április 13-ig hosszabbította meg a kijárási korlátozást. Ezt követően az úgynevezett "második fázis" léphet életbe a termelés részleges újraindításával, az egészségügyi hatóságok azonban óvatosságra intenek és április közepe helyett májust javasolják kizárólag egyes gyárak, vállalatok és szolgáltatások részleges újranyitásával.

 

oronavírus - Párizsban ezentúl tilos napközben sporttevékenységet végezni

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
    Párizs, 2020. április 7., kedd (MTI) - Betiltotta Párizsban az önkormányzat a lakhelyhez közeli egyénileg végzett sporttevékenységet délelőtt 10 és este 7 óra között, jóllehet a koronavírus-járvány miatt Franciaország teljes területén három héttel ezelőtt életbe lépett kijárási korlátozások értelmében ez eddig bármikor lehetséges volt a lakhely körüli egy kilométeres távolságban  naponta egyszer egy órán át.

    A párizsi prefektúra keddi bejelentése szerint a rendőrség a párizsi főpolgármesterrel egyetértésben korlátozza a napközbeni kijárást, s szerdától az egyéni sporttevékenység végzése napközben tilos lesz a fővárosban, este 7 óra és reggel 10 óra között viszont, amikor kevesebben vannak az utcákon, továbbra is engedélyezett marad. A rendőrség arra is figyelmeztetett, hogy a napközben az utcán sportolókat szigorúan meg fogják bírságolni.  
    Vasárnap politikusok, orvosok és a televíziók is nagyobb önfegyelemre kérték a franciákat, miután megítélésük szerint a ragyogó napsütés időben még mindig túl sokan mentek ki a szabadba, Párizsban a Szajna-parton sétáló családokat kerülgették a futók, akik - miután a parkok, ligetek, sportpályák, közterek zárva vannak - a járdákon alakítanak ki maguknak a gyalogosok mellett alternatív futópályákat.
    Franciaországban március 17-én léptek életbe kijárási korlátozások, szakemberek pedig már figyelmeztettek, hogy legalább április végéig szükség lesz rájuk. Az egészségügyi minisztérium szerint a korlátozások csak akkor oldhatók fel, amikor az ellátórendszer felkészült a lakosság tömeges szűrésére. A korlátozások értelmében a lakhely elhagyása munkahelyre való eljutás, valamint naponta egyszer egy órára egy kilométeres távolságban létfontosságú élelmiszerek vásárlása vagy gyógykezelés céljából lehetséges, hasonló feltételekkel lehet a kormányrendelet szerint a lakhelyhez közel egyénileg sporttevékenységet és állatsétáltatást végezni.
    Christophe Castaner belügyminiszter hétfőn jelezte, utasította a prefektusokat, hogy helyi szinteken vizsgálják meg a korlátozások szigorításának szükségességét ott, ahol az érződik, hogy az emberek nem tartják be kellőképpen.
    Franciaországban az előző napok csökkenő tendenciája után az elmúlt 24 órában ismét jelentősen, csaknem ezerrel emelkedett a koronavírus-fertőzés halottainak száma és elérte a 8911-et, de a járvány stabilizálódott, a súlyos betegek számának napi emelkedése hétfőn már csak 94 volt.
    Miközben Emmanuel Macron államfő a járvány által legtöbb áldozatot követelő Párizshoz közeli legszegényebb francia megye, Seine-Saint-Denis egészségügyi intézményeibe látogatott kedd délután, kormányának tagjai azt hangsúlyozták, hogy a járvány terjedésének megfékezése elleni erőfeszítések enyhítése egyelőre nincsen napirenden.
    "A karantén addig fog tartani amíg szükséges, miután még mindig nem értük el a tetőzést" - mondta kedden Olivier Véran egészségügyi miniszter.
    "Legyünk szigorúak a karanténnal, ami az egyetlen eszköz a járvány megfékezésére!" - fogalmazott Jean-Francois Delfraissy, a kormány által életre hívott tudományos tanács vezetője.
    Jean-Baptiste Djebbari közlekedési miniszter egyértelműen azt kérte a franciáktól, hogy egyelőre ne foglaljanak utazásokat és szállásokat a nyári szünetre, mert még minden "bizonytalan".  
    "Lesz majd koronavírus utáni élet. De egyelőre a legnagyobb óvatosságot tanácsolom a franciáknak az utazások előkészítésében, miután a helyzet még nagyon bizonytalan"  mondta a kormánytag a France Info hírrádióban, jelezve azt is, hogy ugyanakkor a közlekedési tárca már dolgozik a légitársaságokkal és az állami vasúttársasággal a tevékenységeik beindításának különböző forgatókönyvein. "Jelenleg azonban az otthonmaradás élvezi az elsőbbséget" - tette hozzá.  
    Mindeközben Bruno Le Maire gazdasági miniszter hétfőn a szenátusban az általános karantén várható hatásait illetően elmondta, hogy a második világháború óta a legnagyobb gazdasági visszaeséssel számol a francia kormány, ami bőven az eddig rekord, a 2,2 százalék felett lesz.
    A karantén egyik jótékony hatása, hogy a statisztikák szerint márciusban Franciaországban 45 százalékkal visszaesett a bűnözés.

 

Koronavírus - Matolcsy György: 3000 milliárdos új forrás a pénzügyi rendszer védelmére

    Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa összesen 3000 milliárd forint új forrást biztosít a pénzügyi rendszer védelmére, ez az idei várható GDP 6 százaléka. Az eddigi kormányzati és jegybanki intézkedések megteremtették a gazdasági, pénzügyi biztonságot Magyarországon, ami a bizalom alapja is, az MNB továbbra is úgy véli, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az idén 2-3 százalékkal nő - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök kedden Budapesten.

    A 3000 milliárd forintból 1000 milliárd új forrást biztosítanak az újrainduló növekedési hitelprogramhoz, 250 milliárd forint az MNB által befizetett osztalék, szintén 250 milliárd többletet jelent, hogy a jegybank nullára csökkentette a bankok kötelező tartalékrátáját. Elmondta, hogy 1500 milliárd forinttal javították a bankrendszer likviditását, így képes arra, hogy lefedje az állam állampapír-kibocsátását - tette hozzá.
    Magyarország 2010 és 2019 között sikeres gazdaságtörténeti korszakot írt, a civilizált világ legjobb válságkezelését érte el - mondta a jegybankelnök, hozzátéve, hogy 2013 és 2019 között dinamikus növekedési pályával felzárkózott több fejlett államhoz. Mindez azonban veszélybe került a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki. Matolcsy György szerint a legjobb választ akkor adja az MNB a mostani helyzetre, ha megerősíti Magyarország pénzügyi rendszerét, a mostani intézkedéssorozat ezt szolgálja. Ezzel Magyarország visszakerülhet a dinamikus, gyors felzárkózási pályára - mondta.
    Matolcsy György ismertette a pénzügyi stabilitás érdekében meghozott több intézkedés közül, hogy az MNB visszahozza a növekedési hitelprogramot, NHP Hajrá néven, amelyhez 1000 milliárd forint új forrást rendel, és ideteszi a meglévő NHP Fix keretei között működő 500 milliárd forintos forrást. Összesen így 1500 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre.
    A mikro, kis- és középvállalkozások programjában részt vevő hiteleinek futamidejét 20 évre emelik és 10 milliárd forintra az elérhető összeget. Az NHP Hajrá arra ösztönöz, hogy a vállalkozások "ugorjanak vissza" a gazdaságba, így az összes eddigi célra megnyitották a programot: lehet fejlesztési beruházásra igényelni, forgóeszközhitelre, bérfizetésre és hitelkiváltásra is - jegyezte meg.
    A bankrendszer tagjainak, amelyek részt vesznek a hitelprogramban plusz 4 százalékos kamattámogatást biztosít a jegybank - ismertette az elnök. A hitelprogramban a maximális kamat továbbra is 2,5 százalék, így összesen 6,5 százalékos banki nyereséget, mozgásteret állít elő az MNB. Arra hívnak fel azonban mindenkit, hogy versengjen a jobb hitelfelvételekért, a bankok részéről van mozgástér - mondta Matolcsy György. A plusz kamattámogatás jövő június 30-ig él. "Aki mer, az nyer. Aki korán kel, fantasztikus banki lehetőségeket nyer" - mondta Matolcsy György.
    Az MNB a bankoknak előírja a kéthetes hitelelbírálási időt a beérkezett kérelmek esetében. Ha kifutnak az időből, akkor az MNB kiválaszt a versenytársak közül egy másik bankot, ahová a kérelmet átviszik. "Hitelbírálat nem maradhat gyors döntés nélkül" - mondta.
    Ezek mellett nullára csökkentik a kötelező tartalékát, amellyel 250 milliárd forint likviditás szabadul fel. Matolcsy György szavai szerint a bankok ennyivel több hitelt adhatnak, állampapírt vásárolhatnak, ennyivel javul a helyzetük.
    Beszámolt arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank 250 milliárd forint osztalékot fizet a költségvetésnek, mert a jegybank nyereségesen gazdálkodik, továbbá egy korábbi aranybefektetésen 137 milliárd forintos nyereséget ért el.
    A Növekedési Kötvényprogram fejlesztéséről is beszélt a jegybankelnök, 10 helyett 20 év lesz a futamidő és az MNB részvétele 20 helyett 50 milliárd forint lehet egy-egy kibocsátásban. A program mintegy 200 nagyvállalatot érint. A 450 milliárdos forrás fele még megvan, ha ez elfogy, javaslatot tesznek a keret emelésére.