Az 1956-ban kirobbant forradalom előzményei közé tartozik – az egyház szempontjából – a véres egyházüldözés, a koncepciós perek, egyházi vezetők és hívők bebörtönzései és kivégzései. Az 50-es években a magyar nép 80–90%-a vallásosnak vallotta magát és mintegy 50%-a tényleges templomba járó volt, amit a kommunista, elnyomó hatalom komoly veszélynek tartott.

A diktatúrával való szembenállás lelki hátteréhez tartozik a súlyos és véres egyházüldözés. 1956-ig a kor katolikus püspökeinek kétharmada megjárta a börtönt, a papságnak pedig egyharmada. Közel 180 papot, és kétszer-háromszor ennyi katolikus hívőt végzett ki vagy gyilkolt meg a diktatúra a hitük miatt, továbbá tízezreket kínzott meg, zárt börtönbe, deportált vagy hurcolt koncentrációs táborokba. A 60-as évekre az enyhülés, sőt a párbeszéd látszatát igyekszik elhitetni a vallást mindvégig ellenségének tartó kommunista hatalom.

A gazdasági és társadalmi erózió a hatalom egyházpolitikáját is elérte. A korábbi erőszakos fellépés megszűnt, a hatalom elgyengülését a gesztusok és az engedékenység megjelenése jelezte. Csak a hazugság, az álnokság nem tudott megszűnni – összegezte előadásában Mózessy Gergely történész.