Közélet
2016 Ápr 13 16:29
Az óvoda bővítésére, átalakítására nyílhat lehetősége Visegrádnak
Óvodafejlesztésre és bölcsődei férőhelybővítésre nyújt be pályázatot Visegrád önkormányzata. A város képviselő-testülete a napokban döntött arról, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében kiírt pályázaton indulni kíván.
Félegyházi András polgármester elmondta, az óvodában nem a férőhelyek száma kevés, hanem az intézmény infrastruktúrája elavult, hiányos, ezért van szükség a fejlesztésre. Mivel hamarosan várható, hogy az önkormányzatnak biztosítania kell a bölcsődei szolgáltatást, ezért az óvodafejlesztést a bölcsődei férőhelyek bővítésével együtt szeretné megvalósítani az önkormányzat. A pályázat benyújtásának komoly előzményei vannak, hiszen volt egy óvodatervezési pályázat, amelynek eredményeként eljutottak az engedélyezési tervfázisig, továbbá az óvoda melletti ingatlant megigényelték az államtól, melynek önkormányzati tulajdonba adását az illetékes szervek jóváhagyták. Félegyházi András, Visegrád polgármestere elmondta, a beruházás összköltsége a számítások szerint 429 millió forint, melyből 29 milliót saját zsebből biztosítana az önkormányzat. A pályázatot április 11-től lehet benyújtani, és a támogatási szerződés aláírásától számítva 2 év áll rendelkezésre a megvalósításra. Félegyházi András polgármester elmondta, bíznak abban, hogy bele fog férni Visegrád óvodájának fejlesztése abba a pénzügyi keretbe, amelyre egyébként Pest megye nagyon sok települése pályázni fog.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: