Kezdetben sötétebb tónusú képeket, rajzokat készített, melyeken Rembrandt és az alföldi festészet hatása fedezhető fel, később áttért az akvarellre, mára annak mestereként tartják számon. Mindezek mellett alkotásai között található rézkarc, szén és krétarajz, valamint más grafikai műfajokban is alkotott. Műveit számos kiállításon láthatta a közönség, tanított, és társszerzője volt a Szőnyi István által szerkesztett A képzőművészet iskolája c. könyvnek. Elsősorban Szentendrén, Zebegényben, Esztergomban és Dömösön alkotott, majd 1953-ban Tahiban telepedett le, ahol utcanév őrzi a művész emlékét. Családja ma is ott él. A kiállítás megnyitóján Köpöczi Rózsa múzeum vezető, művészettörténész köszöntötte a megjelenteket, köztük Elekfy Jenő leszármazottait, akik a kiállításra rendelkezésre bocsájtották az alkotó műveit. Kárpáti Zoltán, a Ferenczy Múzeum régészeti igazgatóhelyettese elmondta, hogy az intézmény hitvallásként próbálja őrizni és bemutatni Szőnyi István művészeti örökségét, amelynek része a művésztársak és tanítványok munkásságának bemutatása is.
Feledi Balázs művészeti író, a Szőnyi István Baráti kör elnöke Elekfy Jenő főiskolai éveiről és mestereiről beszélt. Elmondta, hogy tanárai Edvi Illés Aladár és Réti István szintén nagy akvarellisták voltak.
Elekfy Jenő felesége a Tizennégy nyár Zebegényben című kötetében a településen töltött időre emlékezik. A könyvben leírja a festő 14 versét is, amelyet minden évben barátja, Szőnyi István születésnapján gitárkísérettel adott elő. A kiállítás megnyitó végén a zebegényi diákok, Medvigy Miklós dallamára előadták az egyik költeményt.
