Közélet
2016 Már 28 18:57
Előadássorozat indult Zebegényben Tudásfalva címmel
Előadássorozat indult Zebegényben Tudás falva címmel a Könyvtár Galériában. Első alkalommal Polgár Balázs, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, zebegényi diákpolgármester tartott előadást Gép-teremtéstörténet – Robot és járműépítés diák módra címmel.
Az előadássorozat célja a községben és környékén lakók megismertetése a környezetükben élő és dolgozó kutatók, tudósok, szakemberek, művészek világával. A szervezők az előadások témáival és stílusával a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt megcélozzák. A könnyed, szalon hangulatú előadásokkal szombat esti családi kikapcsolódást kínálnak a településen és annak közelében élőknek. Polgár Balázs a sorozat első előadója, egyben a Tudás Falva ötletgazdája és egyik szervezője is.
Elmondta először főként a fiatalabb generációból szeretnék kiválasztani az előadókat, hogy a fiatalságot, akár az általános iskolás gyerekeket megragadják, és megmutassák nekik, hogy mi mindent lehet tenni már egész fiatalon is. A későbbiekben persze az idősebbek is előadnak majd, bárki szóba jöhet, akinek valami érdekes témája van - mondta Polgár Balázs, aki február végén megtartott előadásán olyan izgalmas projekteket mutatott be, amelyeket középiskolásként csapatban építettek különféle műszaki tanulmányi versenyekre. Előadása első felében a győri Audi gyár által meghirdetett „Audi Kreaktivity” versenyre épített autóit mutatta be. Diákként, gépész- és elektrotechnikushallgató társaival indult az autókonstruktőri és dizájn versenyen. Az ifjú tervezőknek olyan kisautót kellett tervezniük és legyártaniuk, amely a leggyorsabban volt képes önerőből megtenni a kiírt 15 méteres távolságot. Szigorú műszaki feltételek betartása mellett küllemében hasonlítani kellett egy Audi modellre. Autójukkal hatodik helyezést értek el a megmérettetésen. Polgár Balázs beszámolójából a jelenlévők megismerték a diákversenyek hangulatát, a felkészülés fázisait, a tervezést, a kivitelezést. A versenyműveket kézbe is vehették, amelyek nagy része a ház körül előforduló anyagokból készült. Ezeket az egyszerű, hétköznapi alapanyagokat a bonyolultabb versenyeken is kreatívan alkalmazták. Világítással is rendelkező mini versenyautójuk innovációs díjat kapott. Az Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén, más néven a „Magyarok a Marson” programon is indult a Boronkay György Műszaki Középiskola képviselőjeként társaival. A kerettörténetet egy Mars expedíció adja, amelynek küldetéseit kell évről évre megvalósítani összetett és hosszú csapatmunkával. Az bemutatott két pályamunkát a jelenlévők is kipróbálhatták. Az egyik, egy rovarszerű robot, mely képes a zord marsi körülmények között minimális emberi beavatkozással navigálni, míg a másik, egy kisméretű, a Mars City utcáin autonóm módon mozgó kétkerekű robot. Az előadás mottója akár „A mindent a szemnek, mindent a kéznek!” is lehetett volna, hiszen az érdeklődők a bemutatott szerkezeteket, autókat, robotokat kézbe vehették, kipróbálhatták. Így az előadás végére családi játszótérré alakult a könyvtár galéria.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: