Egy nagyobb szünet után 2014-ben indult újra a program, azóta két buszmegállóval, egy sárkánynak nevezett szabadtéri játékkal, valamint egy felújított kápolnával és a sportcentrum területén található építményekkel gazdagodott a város. Az idei tervekről a helyi lakosok is folyamatos tájékoztatást kaptak, valamint meglátásaikkal, ötleteikkel is hozzájárulhattak a tervezés folyamatához. Az Apátkúti-patak partján épített sárkányhoz, valamint az ott található pincelejárat elé, idén egy 10-12 fő befogadásra is alkalmas teraszos közösségi teret, valamint egy mosdóblokkot is terveztek. A korábbi évekhez hasonlósan, pályázati rendszerben nyújthatták be terveiket azok az építészhallgatók, akik az egyetemen felvették a szerves építészet tantárgyat, a mosdóblokk esetében pedig már végzett építészek pályázhattak. A terasz építését célzó pályázatra összesen 9, a mosdóblokkra 4 pályázat érkezett. Ezeknek a bemutatására nyilvános fórumot szerveztek, ahova a helyieket is várták. Itt maguk a pályázók mutatták be terveiket, s válaszoltak a kérdésekre, hozzászólásokra, valamint a helyiek bevonásával közösen választották ki a legjobbakat, majd a hallgatók tovább dolgoztak munkáikon. Végül a visegrádi Városfejlesztési Bizottság a terasztervek közül Geönczeöl Anna pályázatát választotta ki, így augusztusban az ő tervei alapján fognak dolgozni. A tábor szervezői elmondták, hogy a mosdóblokk és a hozzátartozó egyéb építmények valószínűleg a jövő évi tábor során fognak elkészülni.
Kultúra
2019 Aug 16 08:11
Geönczeöl Anna tervei szerint alkotnak idén az építésztábor résztvevői
Visegrádon ismét kéthetes építésztábor veszi kezdetét augusztusban, egyetemi hallgatók részvételével. Maga a tábor hosszú múltra tekint vissza, hiszen 1981-től húsz éven át, többek között Makovecz Imrének és Madas Lászlónak köszönhetően működött a településen.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: