Hadnagy György, Pro Urbe díjas iparművész „Az intarzia művészete” című könyvében a következőket írja:

    „Az intarzia, mint élő művészet, története során sokszínűvé vált. Az egyszerű famozaikok voltak az előhírnökei a mintegy 3500 éves művészetnek. A technika fejlődésével, a korszerűbb szerszámok feltalálásával, az egyre több fajta furnér megjelenésével, a ragasztóanyagok tökéletesítésével sok, ma már muzeális értékű alkotás született. A művészettörténetben a faragás mellett nagyon nagy szerepe van az intarziának. A több évezredes múlttal rendelkező intarziaművészet Olaszországból indult és a 18. században érte el virágzásának tetőfokát. Más és más szabályok érvényesülnek az intarziakészítésnél, ha bútor felületére tervezünk, vagy ha önálló alkotást készítünk. Az intarziakép sok kisebb-nagyobb mozaikdarabból épül fel. Ezek egymáshoz való kapcsolatuk által jöhet létre díszítés vagy önálló alkotás. A határoló vonalak mindig zártak és ellentétben a rajzzal, ezeknek a vonalaknak nincs önálló szerepük. A folthatások szerepe még erőteljesebben érvényesül az újkori „festményszerű” intarziákon. Ezeknek a képeknek már mélységük van, elérhető lett a lágy fokozatos átmenet a színeken belül is.”

Magyarországon is sokan foglalkoznak intarziaképek készítésével.  Közülük néhányan felismerték, hogy ez a kihalófélben levő képzőművészeti ág több figyelmet és nagyobb megbecsülést érdemelne. Így került sor egy civil kezdeményezésre 2007-ben, melynek során megalakult az Intarziakészítők Országos Egyesülete.  Céljuk, hogy közös szervezésű intarzia kiállításokon keresztül felhívják a figyelmet erre a különleges képzőművészeti ágra.  Visegrádon a Salamon-toronyban július 3-án nyílt meg a II. Visegrádi intarzia kiállítás. A tárlat augusztus 31-ig tekinthető meg a Salamon torony nyitva tartási idejében.