
Nem kis eredményekkel büszkélkedhet a Kisorosziban élő erőemelő, Mák András, aki 27 évnyi testépítés után egy baleset következtében kezdett el ezzel a számára új sportággal foglalkozni. Másfél éve volt az első versenye Csárdaszálláson, ahol mindjárt a második hellyel bizonyította, hogy helye van az erőemelők sorában. Az ezt követő magyar bajnokságon már az aranyérem sem maradt el, majd korcsoportjában megszerezte az európa bajnoki címet, sőt kedvenc versenyszámában, a felhúzásban európai csúcsot is sikerült döntenie, a szeghalmi világbajnokságon pedig 10 versenyzőt megelőzve léphetett a dobogó legfelső fokára. Bár állami támogatás hiányában jelentős anyagi áldozattal is jár e sportág űzése, további versenyekre készül Kisoroszi legerősebb embere.