A megnyitón Hutter Jánosné polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, fesztivál Apfel Józsefné és Faludiné Kmetty Éva kezdeményezésének köszönhetően egy főtéri kisüzletből nőtte ki magát a mai nagyszabású rendezvénnyé. A Tökvilág Fesztivál évről-évre egyre több embert vonz a Dunakanyar egyik legszebb településére, amelynek főterén az ősz hangulatát megidézve egy programokban bővelkedő vásári napon vehet részt a látogató.
Tökvilág Fesztivál
A térség egyik legjellegzetesebb őszi rendezvénye a zebegényi Tökvilág Fesztivál. Idén már 12. alkalommal népszerűsítette a tökféléket a civilek által szervezett rendezvény, amelyen a látogatók kóstolhattak tökből készült ételeket, illetve részt vehettek a tökfaragó-, a töklökő-, a töksúly saccoló és a tökmagpöckölő-versenyeken is. Mindezek mellett három helyszínen rengeteg finomság, különféle kézműves foglalkozások, vásári kavalkád, koncertek és gyermekprogramok várták a kicsiket és nagyokat. Az egésznapos rendezvény elején Hutter Jánosné polgármester köszöntötte a megjelenteket, elmondta, a fesztivál Apfel Józsefné és Faludiné Kmetty Éva kezdeményezésével egy főtéri kis üzletből, nőtte ki magát a mai nagyszabású rendezvénnyé. A Tökvilág Fesztivál évről évre egyre több embert vonz a Dunakanyar egyik legszebb településére, amelynek főterén az ősz hangulatát megidézve egy programokban bővelkedő vásári napon vehet részt a látogató.