A köztük kialakult emberi és szakmai szimpátiának köszönhetően jött létre a rendezvény. A Szimbola együttes vezetője, Fagyas Róbert elmondta, fontosnak tartják a szülővárosukban való fellépéseket és azt, hogy tegyenek a visegrádi kulturális életért. A visegrádi világzenei est hangulatát a csongrádi MásKÉP együttes alapozta meg, majd fesztivált szervező Szimbola zenekar másodikként lépet színpadra. Az együttes zenei irányzatát a népzene, a világi középkori muzsika és a modern könnyűzene határozza meg.
Számos megzenésített vers is szerepel az együttes repertoárjában. Szülővárosukban való fellépésükre Áprily Lajos, és a tavaly elhunyt visegrádi költő, Magyar László verseire komponált dallamokkal is készültek. Az estet a Travellers Company formáció zárta. A hat éve budapesti és péceli fiatalokból alakult együttes ír zenei motívumokkal átszőtt kocsmazenéjét hallgatva a közönség közös éneklésbe, táncba kezdett. Igazi fesztiválhangulattal zárult az első világzenei est Visegrádon.