Többek között egy különleges szelfiponttal várják a látogatókat, a fotózkodni vágyók a
szurkolói bázison egy retro óriás kerékpár és egy óriás pad társaságában örökíthetik meg, hogy
részesei voltak a rangos eseménynek. A pad és a kerékpár Panyik Imre felvidéki díszműkovács
keze munkáját dicséri. A művész szeretett volna mosolyt csalni az emberek arcára, és az óriás
méretekkel azt az érzést kelteni a felnőttekben, mintha újra gyermekek lennének egy pillanat
erejéig. A padon látható felirat is erre utal: "Hadd legyek újra gyerek".
Ezen kívül a balassagyarmati Kerékpár Múzeum versenykerékpározás történetét bemutató
kiállítása is megtekinthető a szurkolói központban. Az 50-60 éves kerékpárok között vannak
olyanok is, amelyek egykor részt vettek a Giro d’Italia versenyén.
A visegrádi szurkolói központon az érdeklődők egy nagy sátor alól nézhetik kivetítőn a
versenyt, amíg a versenyzők megérkeznek Budapestről Visegrádra.
A Giro szakaszgyőztesének díja tradicionális formájú serlegváza, mely hollóházi porcelánból
készült. Ezt, valamint Visegrád város különdíját Dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselő és
Eőry Dénes polgármester adja át a kiemelkedő teljesítmény elismeréséül. A másik különdíj
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztost illeti, akinek meghatározó
szerepe volt abban, hogy a világ egyik legnagyobb és legnézettebb sporteseménye idén
hazánkból indulhat. A különdíjak Panyik Imre felvidéki díszműkovács alkotásai, melyek fém
kerete a Dunát jelképezi, a finoman megmunkált kovácsoltvas rész pedig a verseny útvonalát.
A rajta található kis harang a békét szimbolizálja. A műalkotáson megidézett Szent Korona
emlékeztet arra, hogy a verseny útvonala négy királyi városon halad keresztül: Buda,
Székesfehérvár, Esztergom, Visegrád.
Forrás: Visegrád Városa