A távot Hidvégi-Üstös Pál nem egyedül futotta végig, csatlakozott hozzá kárpátaljai barátja Takár Károly „Katyó”. Az ultramaratonista nem először járt Zebegényben. Mivel Vácon lakik, rendszeresen kerékpározik arra és több előadást is tartott már a gyerekeknek. Hidvégi-Üstös Pál és társa Takár Károly 10 országon keresztül, a Fekete-tengeri torkolatig futnak, ahova a tervek szerint december 8-án érkeznek meg.
Közélet
2017 Okt 26 11:14
A Duna 3000 kilométeres partszakaszát futja végig Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista
A Duna teljes, közel 3000 kilométeres partszakaszát futja végig Hidvégi-Üstös Pál extrém sportoló, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés fontosságára. A rendkívüli kihívás teljesítése közben a zebegényi iskolásokhoz is ellátogatott.
Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista köszöntötte a zebegényi általános iskolásokat. Az extrém sportoló 25 nappal és 1200 kilométerrel korábban, szeptember 21-én indult útnak Vác testvérvárosából, Donaueschingenből, ahol a Brigach és a Breg folyó egyesülésével útjára indul Európa második legnagyobb folyója, a Duna.
A túlélési- és navigációs specialista, valamint túravezetéssel is foglalkozó Hidvégi-Üstös Pál a világon elsőként vállalkozott arra, hogy végigfussa a Duna teljes, háromezer kilométer hosszú partszakaszát. A kivételes teljesítménnyel az a célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti értékekre, a globális felmelegedés miatt is egyre fontosabb édesvízkészletre, illetve Európa legjelentősebb folyójára, a Dunára, amely nemcsak ivóvízbázis, hanem közlekedési útvonal, valamint a pihenés és a sportolás helyszíne is.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: