Közélet
2016 Már 02 18:09
Évértékelő interjú Nádasdy-Csontos Elekkel, Kisoroszi polgármesterével
Lendület - ezzel a szóval jellemezte Kisoroszi tavalyi és idei évét Nádasdy-Csontos Elek polgármester a vele készült évértékelő interjúban. Nádasdy Csonos Elek a teleplülés költségvetését elemezve elmondta, a tavalyi 132 millió forintos mérleget követően idén 6 millió forinttal magasabb összegű, azaz 138 millió forintos költségvetést állítottak össze.
Kiemelte folytatják a tavaly megkezdett programjaikat, majd rátért a várható fejlesztéseikre. Elmondta a Szigetcsúcson még egy mellékhelyiséget felújítanak, illetve tervezik, hogy a Ráckert mellett még egy vendéglátósnak adnak engedélyt a működésre. Erre pályázatot ír ki a testület. A polgármester kitért arra, hogy forráshiány miatt az utak aszfaltozása egyelőre nem aktuális, de végeznek rajtuk javítási munkálatokat. Tervezik, hogy az iskolában és az orvosi rendelőben lévő gázkazánokat kicserélik modern, az előírásoknak megfelelő kondenzációs kazánokra, illetve a ravatalozó felújítása és a palatetők lecserélése is tervben van. Ezen kívül Nádasdy-Csontos Elek beszélt még a tavalyi pályázati forrásból megvalósított két beruházásról és az év egyik nagy sikerérről, az Újvári-műterem megvásárlásáról. Az intézményekkel kapcsolatban elmondta, hogy megpróbálják maximálisan teljesíteni az óvoda és a KLIK által fenntartott iskola önkormányzat felé benyújtott kéréseit. Ezt követően a hivatali munkára tért rá a polgármester. Majd arról beszélt, hogy fontosnak tartja a településen a közösségépítést, kiemelte, hogy a művelődési ház megtelt élettel, számos programmal várják a lakosságot. Nádasdy-Csontos Elek elmondta, hogy bár nem tartották meg a Duna ünnepet, számos kisebb rendezvényre várták az évben a falu lakosságát.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: