Gróf Péter régész-történész ismertette a kő történetét. Elmondta, az emlékművet visegrád egyik legkorábbi útjánál az, úgy nevezett, Viktorin sétánynál emelték. Érdekesség, hogy az emlékműről. felállítását követően nincs adat.

Moys Zoltán a Hazajáró honismereti és turistaegylet elnöke és a Hazajáró című televíziós műsor forgatókönyv írója és rendezője méltatta az újravatási ünnepséget.

Moys Zoltán elmondta, a turista egyletnek nem csak az volt a célja hogy a kirándulók a természetet járják, hanem hogy miközben a természetet járják megismerjék az évezredes történelmünk során kialakult emlékeinket és a fontos helyszíneket.

A beszédeket követően ismét az Alexander kürt kvartett muzsikált, majd az érdeklődők elsétálhattak a Salamon tornytól körülbelül 5 pers sétára található emlékkőhöz