A Mudfield zenekar is jelen volt a 9. Visegrock Fesztiválon. A dallamos rockzenét játszó békés megyei banda Szeghalomról érkezett a Dunakanyarba. Az 5 tagból álló zenekar tagjai Kovácsovics Máté énekes, Szabó Dezső basszusgitáros, Feke István és Szegedi Marcell gitárosok és Balázs Loránd dobos.
Három albumjuk jelent meg, az első Sárrét címmel, mely Fonogram-díjas alkotás lett, a mmádosik a Kelet népe, míg a harmadik a Szörnyeteg címet viseli.
Az együttes körbeturnézta az országot a Nomad és a Leander Kills zenekarok vendégeként is, és olyan nagy rajongótábort verbuvált, hogy 2020 második felétől már önállóan tud koncertezni hazánkban. Idén nyáron is rengeteg fesztiválra és városi rendezvényre kaptak felkérést, ebből Kovácsovics Máté az augusztus 13-ai első önálló szabadtéri budapesti nagykoncertjüket emelte ki, mely a Barba Negra Track-ben lesz megtartva.