Kováts Kristóf beszélt a festő stílusáról, fejlődéstörténetéről, bemutatta számos művét, amelyeket pár mondatban jellemzett is. Kitért arra, hogy Aba-Novák Vilmos létrehozott egy festékgyárat egy vegyészmérnök-festőművész barátjával, akivel kezdetben csak saját maguknak készítettek festékeket, később azonban minimális haszonnal üzletszerűen is működtek. A művész freskófestőként is tevékenykedett, számos állami és egyházi megbízást kapott - köztük a jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja és a székesfehérvári Szent István-mauzóleum díszítése köszönhető munkásságának. Kováts Kristóf kiemelte, Aba-Novák Vilmos nagyságát az is bizonyítja, hogy alkotásait, bár kevés sikerrel, de már életében is hamisították. 

Aba-Novák Vilmos fiatalon, 47 évesen halt meg életútját azonban gazdag alkotó munkásság jellemezte. Számos díj és elismerés fémjelezi tehetségét, műveit több mint 60 kiállításon ismerhette meg a közönség.