Boris Taslitzky festőművész orosz emigráns családból származott, Amritával a párizsi képzőművészeti iskolában ismerkedtek meg, ahol együtt tanultak festeni. Rövid viharos románcuk eredménye több egymásról készített festmény. Az Amrita Sher-Gil társaság minden évben szervez valamilyen rendezvényt, amely az indiai festőművészhez köthető. Elek Dóra elnök elmondta, idén örömmel fogadták az indiai nagykövetség megkeresését, hogy a Ladik Katalin által rendezett, Amrita és Boris című darabot Navjot Randhawa a településen is be szeretné mutatni a közönségnek. Az egyszemélyes darabot a festőművészt és az életét bemutató fotók, dokumentumok és bejátszások kivetítése színesítette. Az angol nyelvű előadás azok számára is érthető volt, akik nem tudnak angolul, hiszen a szöveget magyarul feliratozták.
Közélet
2017 Okt 25 11:29
Amrita Sher-Gil festőművészt jelenítette meg Navjot Randhawa indiai színművésznő Zebegényben
Amrita Sher-Gil magyar-indiai származású festőművész életének egy részletét dolgozza fel a Navjot Randhawa indiai színművésznő által írt és játszott egyszemélyes darab, melyet a zebegényi közönségnek is bemutatott az előadó. Elmondta, álma volt, hogy a korának női úttörőjeként számon tartott és tragikusan fiatalon, mindössze 29 éves korában elhunyt festőművész karakterét megalkossa, megformálja, valamint bemutassa minden egyes helyen, amely valamilyen szerepet töltött be Amrita Sher-Gil életében.
A színésznő elmondta, Amrita személye nagyon közel áll hozzá, hiszen sok közös pontot fedezett fel kettejük életében. Navjot akkor fedezte fel az Amritával közös életrajzi vonatkozásait, amikor megkezdte párizsi tanulmányait. Rájött, hogy egyezik a származásuk, ugyanúgy Franciaországban tanultak, illetve mindkettejüknek van magyarországi kötődése. Míg Amrita Sher-Gil-t édesanyja, Baktay Ervin festőművész nővére, illetve életének egy szakasza köti a Közép-Európai országhoz, addig Navjotot édesapja, aki a 80-as években Budapesten tanult. Az egyetemi professzor abban az időben sok költővel és színésszel ismerkedett meg, illetve mély barátságot kötött Ladik Katalin költő, performer, színésznővel, ő ismertette meg Navjotot Amrita magyarországi életével. Ezt követően Navjot nagyon kíváncsi lett Amrita Párizsi történetére és visszatérvén a városba, kutatni kezdte a festőművész ottani életét.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: