A vajdasági Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, újságíró, író a bukovinai székelyek közötti gyűjtéséből született meg az „Egy asszon, két asszon vétkecskéje” című elbeszélés, amit Pozsgai Zsolt alkalmazott színpadra. Ezt a darabot láthatta a közönség a Pócsmegyeri Rendezvényközpont színpadán a Leányfalui Szekér Színház jóvoltából, Gergelyfi Zsófia és Király Orsolya előadásában, a Tabulatúra együttes zenei kíséretével.
Az „Egy asszon, két asszon” című darabban két fiatal lány, név szerint Mári és Mári azt próbálja kutatni, hogy reménybeli jövendőbelijük fejét milyen praktikákkal tudnák leginkább elcsavarni. Az előadást Póka Éva rendezte.