Közélet
2013 Dec 13 19:55
Hármas kiállítást nyitottak meg a 12. Advent Tahitótfalun rendezvénysorozat első napján
Videó letöltése

12. alkalommal tartják meg az Advent Tahitótfalun elnevezésű rendezvénysorozatot a dunakanyari településen. A római katolikus plébánia hagyományos adventi kiállítását Csizmadi Balázs amatőr alkotó formabontó képeiből, hulladék fémlemezekre festett munkáiból rendezték.
A tárlatot Kubanek István, a tahitótfalui önkormányzat kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg. A református gyülekezeti teremben hármas kiállításra került sor. A gyülekezet felvidéki kirándulásának fotóiból válogattak, a Váraljai Réka, Péter Alpár művészettörténészek által összeállított, erdélyi, háromszéki kúriákról készült archív felvételeket mutatták be, valamint a Pollack Mihály Általános Iskola diákjainak négy évszak című természetfotóit láthatta a tárlat közönsége. A megnyitón G. Szalai István mondott beszédet, Kisné Balázs Enikő, a Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója, és Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: