Ez a pénz elegendő lesz ahhoz, hogy a jogosult mintegy hatezer diák legkésőbb hétfőn megkapja a könyveket - tette hozzá a sajtófőnök.
    Ambrus András azzal magyarázta a néhány napos csúszást, hogy a pénznek először meg kell érkeznie az iskolákhoz, hogy aztán kifizethessék a könyvterjesztőket.
    A terjesztő cégek megígérték: amint befut hozzájuk a pénz, szállítanak, annak ellenére, hogy a megyeháza továbbra is adós marad a tavalyi tankönyvek árával, 50 millió forinttal. A sajtófőnök szerint Pest megye önkormányzata mielőbb igyekszik rendezni tankönyves tartozását is.
    Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - összegezve a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületével (TVOT) folytatott keddi budapesti tárgyalását - újságírók előtt úgy fogalmazott: sokat javult a helyzet az elmúlt napokhoz képest.
    Hozzátette: az önkormányzatok egy része vagy már rendezte adósságát, vagy látja, hogyan teremti elő a szükséges forrásokat. Mint mondta, szerinte akkor található megoldás, ha a terjesztők az egyes önkormányzatokkal kapcsolatba lépnek, és egyenként tárgyalnak a gondról.
    Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint az ingyenes tankönyvek ára a tavalyi tanévre megérkezett az önkormányzatokhoz, de egy részük nem erre költötte a pénzt, és azóta sem egyenlítette ki a számlát a terjesztőknek. Ennek ellenére tavaly még kiszállították a tankönyveket a terjesztők, az idén viszont úgy döntöttek, hogy amíg a tartozásukat nem rendezik az önkormányzatok, nem szállítanak.
    Nem lehet pontosan tudni, hány önkormányzat érintett, és mennyivel tartoznak, erről ugyanis a TVOT - bár az államtitkár kérte - nem adott tájékoztatást. (forrás: MTI)