A 600 ülőhelyes motorvonatok közül hétfőtől a váci vonalon tízzel, a ceglédin pedig néggyel találkoznak majd az utasok - írták.
    A váci vonalon ezek forgalomba állítása lehetővé teszi a szerelvényfordulók átalakítását, ezáltal hétvégente már csak KISS és FLIRT motorvonatok közlekednek majd.
    Munkanapokon a szobi zónázó és a váci vonalon is csak emeletes motorvonatok lesznek forgalomban. Csúcsidőszakban és a gyorsított vonatok tekintetében még marad pár hagyományos, szolnoki csíkos ingaszerelvény is - ismertették.
    A közlemény szerint a Balatonhoz ezen a hétvégén indulnak a nyári szezonban utoljára emeletes motorvonatok. A hétvégén közlekedő három KISS közvetlen kapcsolatot biztosított Szolnok és a Dunakanyar térségéből is a Balatonra. Szinte minden hétvégén folyamatos teltházzal közlekedtek ezek a szerelvények, eddig összesen 30 ezer utas váltott jegyet a járatokra. A tervek szerint ezeket a balatoni vonatokat a jövő nyáron újra elindítják.     Kitértek arra, hogy a jövő év végéig a megrendelt járművek mindegyike, összesen 40 KISS motorvonat állhat forgalomba. Ezek elsősorban a budapesti elővárosi vonalakon közlekednek majd, de további közlekedési útvonalak tervezését is megkezdték.