A nagyszámú érdeklődőnek köszönhetően a rendezvényt a Népház helyett a Sportcsarnokban tartották. Az előadásra a környező településről is érkeztek, valamint részt vett rajta Hadházy Sándor országgyűlési képviselő is. Tahitótfalui előadásában Nógrádi György felvázolta érintőlegesen a Föld hatalompolitikai helyzetét. Beszélt a nagyobb konfliktusokról, a potenciális háborús szituációkról, a jelenlegi globális játékosokról. Nógrádi György ezt követően rátért a világ menekülthelyzetére. Elmondta jelenleg közel 172 millió migráns van a földön, akiknek döntő többsége a szomszédos országokban él. Kitért az Európa több országában fennálló integrációs problémákra, illetve szóba került még a török puccskisérlet, Görögország helyzete, illetve az orosz-ukrán konfliktus is.