A MÁV-nak is lehetőséget biztosítottunk arra, hogy reagáljon az utasok panaszaira. Ők azonban csak annyit közöltek telefonon,  hogy addig nem nyilatkoznak, amíg konkrét eredményekről nem tudnak beszámolni. Annyit elárultak, hogy nagyon sok panasz érkezik hozzájuk és tervben van a menetrend átalakítása és egyéb fejlesztések elvégzése. Szobi magánszemélyek kérésére Remitzky Zoltán polgármester levéllel fordult a MÁV igazgatóságához, amelyet a 70-es vasútvonallal érintett település-vezetők is aláírtak. Ungvári Csaba vezérigazgató válaszlevelében azt írta, hogy "a sebességkorlátozások felszámolása érdekében szükséges munkálatok előkészítése és kivitelezése a MÁV Zrt. részéről folyamatosan zajlik. A tervek szerint, a vasútvonal Vác-Verőce, valamint Nagymaros-Szob vonalszakaszán 2013 nyarára a sebességkorlátozások megszűnnek." A vezérigazgató levelében a menetrendszerűség javítása érdekében tervezett intézkedésekről is ír, többek között a más vasútvonalról beállított szerelvények mellőzését, a vontatójárművek felülvizsgálatát, dömösi megállóhely átmeneti kiiktatását, fokozott helyszíni ellenőrzést említi. Az utas tájékoztatásra is fokozottabban odafigyelnek - ígéri a vezérigazgató.