A kiállított alkotások törzsanyagát ugyanis a süllyesztett rekeszzománc technikával készült ikonok adták. Ezek a művek szinte minden esetben egy sorozatnak a részei és főleg szent királyokat ábrázolnak. A tűzzománcművészet egy varázslatos műfaj, elsajátítása nehéz és időigényes feladat. Ennek a technikának az egyik legfőbb jellegzetessége a színek, tónusok és árnyalatok sokféle lehetősége, melyek tűzben érnek meg, és a kész alkotások még magának a művésznek is külön izgalmat jelentenek.

Erről a máig rejtelmes képző - és iparművészeti technikáról Szántó Sándor többet is elárult. A tűzzománc alapja egy kerámialap, erre kerül a zománcfesték. Közé rézhuzalt és rézlapot, valamint ezüstszitát tesz, a végén pedig üveget olvaszt rá. A mű egy ösztönös kísérletezés eredményeként születik meg, nem előre eltervezett folyamat. A művész mai napig is szívesen próbál ki új technikákat, hasonlóan iskolás korú tanítványaihoz, akiknek külön tűzzománc szakköröket is tart. Úgymond: „játszadozva dolgozik”. A félkész alkotásokat a saját maga által készített kemencében égeti ki. A kemencekészítést 30 éve, egy idős olasz mestertől tanulta, és bár műhelyében van pontosan temperálható, ipari kemence is, tűzzománc képeit a kézileg készített, egyszerű kis kemencében fejezi be.

Az erdélyi születésű alkotó egy érdekes történelmi párhuzamra is felhívta a figyelmet. Elmondta, hogy ő Mezőzáhon látta meg a napvilágot, abban az erdélyi kis faluban, melyet a középkorban Zách Felicián Károly Róbert megkoronázása után, a királytól kapott birtokba. 1330 áprilisában Zách Felicián Visegrádon a királyi palotában megpróbálta meggyilkolni a királyi családot, mivel a legenda szerint Erzsébet királyé öccse, a későbbi III. Kázmér lengyel király megbecstelenítette Zách Felicián szépséges lányát, Klárát. A merénylet nem sikerült, a király emberei megölték Feliciánt. Szántó Sándor úgy véli, ezzel a történelmi párhuzammal szülőfaluja és Visegrád összekapcsolható, és talán az sem nem véletlen, hogy 1988-ban Erdélyből a Dunakanyarba költözött.