Schuszter Gergely a község polgármestere köszöntötte az megjelenteket, majd tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a Covid járvány után ismét nehézségekkel kell számolniuk, a megemelkedett energiaárak miatt. A dunabogdányi tanuszoda szeptemberben nem indul el, de dolgozóit nem engedik el, mert ahogy rendeződik a helyzet szeretnék újranyitni azt.

Az ünnepség keretében felléptek a 2. és 1. osztályos tanulók, zenés, táncos műsorral. 

Lévai Tóth Zsuzsanna az intézmény vezetője köszöntötte az elsős diákokat és foglalta össze a tanévre vonatkozó legfontosabb információkat. Elmondta, hogy izgalmas programokkal és változatos, a tanulást segítő programokkal készültek erre a tanévre is a gyerekeknek. Szeptember második hétvégéjén kerül sor az első rendezvényre az alapítványi családi napra, melyen a befolyt összeget idén új tanulói székekre, Tabletekre és osztálytermi szekrények vásárlására fordítják.