Közélet
2018 Feb 19 13:09
A bormustra ezúttal is kiváló alkalom volt a zenés táncos mulatságra Dunabogdányban
Mintegy 220 fő részvételével került sor a 12. dunabogdányi borversenyre. A Német Nemzetiségi Önkormányzat vacsorával egybekötött báli rendezvénye a minősítő borverseny eredményhirdetése is egyben. Az induló 54 borból a fehérborok közül Tóth András zenitje lett az első, valamint a legjobb vörösborért járó serleget is ő vehette át 2015-ös Cabernet Francjáért.
A Jakab Lajos Vándordíjat a legnagyobb pontszámú dunabogdányi bor kapja, ezúttal Balogh Arnó vihette egy évre el a megtisztelő címet kékfrankos rozéjával. A direkttermők versenyét Knáb Gyula nyerte. A borverseny már mintegy fél évtizede kolbászverseny is egyben, az idei alkalommal nevezett 7 tételből Flóris Béla házi húskészítményét ítélte a legjobb kolbásznak az egy nappal a versenyhirdetés előtt összeülő zsűri. A hajnalig tartó táncos rendezvény zenekara a pilisvörösvári Werischwarer Burschen volt, a rendezvény nyitányaként vidám jelenetet adott elő a Flóris Béla - Kiss László páros, valamint közreműködött a Donauknie Tanzgruppe is.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: