Azóta a visegrádiak egészségügyi alapellátása helyettesítéssel történik. Mivel azonban az önkormányzat kötelezően ellátandó feladata ennek működtetése, szükség van egy végleges megoldás kidolgozására. Amennyiben dr. Balázs Mária a Visegrádra vonatkozó praxisjogát 2015. április 30-ig nem tudja értékesíteni, úgy abban az esetben az önkormányzatnak célszerű és javasolt nyílt pályázat keretében megpályáztatni a 2015. május 1-től betöltetlen, visegrádi vegyes háziorvosi körzet működtetését. Dr. Szabó Attila elmondta, hogy addig az időpontig, amíg nem sikerül háziorvost találni, az önkormányzat saját maga által foglalkoztatott háziorvos és ápoló útján kénytelen ellátni a háziorvosi szolgálat működtetését heti 20 órában. Ez 10 óra rendelési és 10 óra rendelkezésre állási időt jelent. Dr. Rozsályi Károly a jelenleg is helyettesítést végző háziorvos az önkormányzat megkeresésére, úgy nyilatkozott, hogy az ügy végleges lezárásáig továbbra is vállalja a feladatot. Pappné Pintér Klára, aki évek óta ellátja az ápolói teendőket, hasonló szándékát fejezte ki. Ő heti 40 órában áll majd a visegrádiak rendelkezésére. A város jegyzője arról tájékoztatta a testületet, hogy az orvosi rendelőben található eszközök leltárba vétele és a tulajdonviszonyok tisztázása a következő hetek egyik fontos feladata lesz. Annak ellenére, hogy bő egy hónapig még megvan a lehetősége dr. Balázs Mária háziorvosnak a Visegrádra vonatkozó praxisjoga értékesítésére, fontos, hogy az önkormányzat előrelátó és felkészült legyen a következő időszakban – tette hozzá a jegyző. A tájékoztatót követően az egészségügyi alapellátás működtetéséről szóló határozati javaslatban foglaltakat a képviselő-testület ellenszavazat nélkül elfogadta.