Közélet
2015 Okt 19 12:07
A szőlő mellett a szilva is fontos szerepet kapott idén Kisorosziban a szüreti mulatságon
A korábbiakkal ellentétben - kétnapos volt a kisoroszi szüreti mulatság. A péntek-szombati esemény egyik fő attrakciója a hamisítatlan szatmári szilvalekvár elkészítése volt, melynek különlegessége abban rejlik, hogy majd egy napon át kell főzni cukor és tartósítószer hozzáadása nélkül.
A 150 kg szilvából készült lekvárt és a szülők által sütött finomságokat jótékonysági célból eladásra bocsátották. A közös lekvárfőzésen túl sok más programmal is készültek a szervezők. Megrendezték a fröccsversenyt, mely során helyesen kellett megtippelni az adott fröccs fajtáját. Péntek délután kisoroszi óvodásai táncos műsorral kezdték meg az előadások sorát. Este felé a zenéé lett a főszerep, először Futaki József citerázott, majd Csoóri Julianna és a Kerek zenekar játszott autentikus, magyar népzenét. Szombaton a Jókai Tánccsoport műsora mellett Póka Éva és a Leányfalusi Szekér Színház Móricz Zsigmond Ludas Matyijának előadásával szórakoztatta a közönséget. Az idei szüreti mulatság leglátványosabb, egész falut megmozgató programja a lovas felvonulás volt. A vigasság keretein belül megválasztották a szüret szépét, a cím nyertese idén Hecthl Boglárka lett. A szüreti felvonulás főszervezője Száraz Tímea volt, de sok más kisoroszi lakos is hozzájárult az esemény sikeres lebonyolításához. A szüreti mulatságon 400 adag pörkölt, 50 liter vörös és 50 liter fehérbor is elfogyott, a rendezvény költségeit Kisoroszi Önkormányzata állta. A jótékonysági célból készített lekvár és sütemények értékesítéséből befolyt összeg egészét, közel 150 ezer forintot a kisoroszi iskola és óvoda kapja meg.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: