Az emigráció szóban benne van, hogy több különböző kultúra egymásra hatása jelent meg az emberben – és bontakozott ki a festészetében. Az emig- ráció szójáték pedig utalás a mögöttes tartalmak szimbolikus jelentésére. Politikai ihletésű műveiben kiemelkedik a nemzeti gondolat, visszahajolva Trianonra, ’56-os forradalmunkra, nemzeti kataklizmáinkra.
Balassa János elmondta, l972-ben emigrált New Yorkba, mert a felesége, Ágnes akkor már ott volt a szüleivel, de nem szerette a várost, így Virginiába költöztek.
Emigráció című kiállításának megnyitóján Liebhardt András igazgató a művész politikai festészetének hangsúlyaira is felhívta a figyelmet. Elgondolkodtató kompozíciókkal, színekkel, szimbólumokkal mutatja be Balassa János az amerikai társadalom egymásnak feszülő republikánus-demokrata pólusait. Az Egyesült Államokban az utcákon és a házfalakon is látható ez a fajta hiper-realista festészet, amelyben a technikai tudás meghökkenti a befogadókat.
A megnyitó hangulatát Pelva Gábor gitárjátéka színesítette.