Közélet
2017 Feb 21 13:41
Farsangi batyubált tartottak Tahitótfaluban
Az előző heti farsangoló táncház után az idősebb generáció is mulatozással ünnepelte a tavasz közeledtét Tahitótfaluban. A népházban villódzó fények sugarában vigadoztak a farsangi batyubál résztvevői. A zenei választékról, így a jó hangulatról Szecsei László, az önkormányzati rendezvények dj-je és hangtechnikusa gondoskodott.
A rendezvény fénypontja a jelmezverseny volt, amelyen kilencen indultak. A győztest megválasztó zsűrinek, vagyis a közönségnek, cseppet sem volt egyszerű a dolga. Az indulók ugyanis ötletesebbnél-ötletesebb maskarákban érkeztek. Volt focista, boszorkány, nyuszi és cowgirl, valamint megjelent a rendezvényen a Shrek című mesefilm két főszereplője, egy vígözvegy, a halál angyala, illetve az Égei-tenger csámpás Rozija is. Míg a bírálók leadták szavazataikat, addig a versenyzők zenére vonultak körbe a teremben. A legjobban Shrek és Fiona nyerte meg a nézők tetszését, így ők vihették haza Karnevál Magdolna csodálatos, virággal díszített tortáját. A batyubál utáni hétvégén még egy farsangi rendezvényt tartanak a településen, az előző évekhez hasonlóan, idén is téltemető felvonulással űzik el a zordon, hideg évszakot Tahitótfaluból.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: