Mint írták, "a CCEE közgyűlése megköszönte az új elnökség tagjainak készségességét és eredményes munkát kívánt az evangelizáció és az egyház szolgálatában az európai kontinensen. A résztvevők egyúttal köszönetet mondtak az előző elnökségnek munkájáért, amelyet az egyház javára és az európai püspöki konferenciák testvéri közösségének előmozdítására odaadással végeztek".
    A testület először tartja plenáris ülését Albániában. A tanácskozáson, amelyen az európai püspöki konferenciák elnökei Rrok Mirdita tiranai érsek meghívására vesznek részt, kiemelten foglalkoznak az új evangelizáció témájával.
    A CCEE 33 európai püspöki konferenciát tömörít, amelyeket az elnökük képvisel, emellett tagja a szervezetnek Luxemburg és Monaco érseke, Ciprus maronita érseke és a moldovai Chisinau püspöke. A tanács a tiranai ülés alkalmával felvette tagjai közé Milan Sasik munkácsi görög katolikus püspököt is.
    A CCEE alakuló ülése 1971 márciusában volt Rómában. A negyvenéves fennállás alkalmából idén november 22-én tartanak találkozót Rómában a Vatikán és az európai politikai szervezetek magas rangú képviselői részvételével.