Magyarországon 595 ezer ember keres állást, az analfabetizmus határán állótól a legmagasabb végzettségű emberig - hangsúlyozta a miniszter. Utalt szociológiai felmérésekre, amelyek szerint, ha egy családban két generáció nem dolgozik, a harmadik már biztosan nem fog dolgozni.
    A belügyminiszter szólt arról, hogy Magyarországon 53 különböző segélyhez lehet jutni munka nélkül, s e területen - szavai szerint - a legalacsonyabb végzettségűek a "legműveltebbek".
    Pintér Sándor kiemelte: a közmunkaprogram sikere érdekében piacot kell teremteni, amely képes lesz felszívni  a munkanélkülieket, s ezt a mezőgazdaság és az állami beruházások területén találták meg. A közmunkaprogramért is felelős miniszter leszögezte: az a munkanélküli, aki az értékteremtő munkába hívó kérésnek nem tesz eleget, az nem kaphat segélyt.
    A belügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a munkavállalóknak a végzettségüknek és egészségügyi állapotuknak megfelelő munkát fognak tudni adni. A programtól a megélhetési bűnözés megszűnését, valamint a feketemunka visszaszorítását remélik - tette hozzá.
    Pintér Sándor beszámolt arról is, hogy megkezdődött a kísérleti mintaprogram 13 megye 26 kistérségének 525 településén. Közlése szerint a programrendszert egyeztették az önkormányzatokkal, az Országos Roma Önkormányzattal és a helyi roma kisebbségi önkormányzatokkal.
    A miniszter reményét fejezte ki, hogy a januártól induló teljes programot a lakosság támogatni fogja, mert az csak akkor lehet sikeres. A teljes programot 94 hátrányos és kiemelten hátrányos kistérségben kezdik meg, ahol a lakosság szociológiai és egészségügyi felmérése már megtörtént.
    Pintér Sándor szavai szerint a többi kistérség sem marad magára, ott az egyéni gazdálkodás fejlesztéséhez szeretnének támogatást adni. (forrás:MTI)

 

A Belügyminisztérium (BM) három hónap alatt 3.842 embert vont be a Startmunka keretében a közfoglalkoztatásba - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.

    A közleményben felidézik, hogy a tárcánál július 1-jén alakult meg a közfoglalkoztatási helyettes államtitkárság. Az új típusú közfoglalkoztatás keretében az állam szervezi a közfoglalkoztatást, kiemelt célkitűzés az alacsony iskolai végzettségűek munkaerő piacra történő bevezetése vagy visszavezetése. A BM mintaprogramjai 8 órás közfoglalkoztatást biztosítanak; a mintaprogramokhoz a közfoglalkoztatási bért, a közfoglalkoztatási garantált bért, és az ahhoz kapcsolódó járulékokat, valamint a közvetlen költségeket a tárca biztosítja.
    A Startmunka-mintaprogramok lebonyolítására július 1-jétől 10 milliárd forint fejezeti kezelési előirányzat áll a BM rendelkezésére; ebből a tárca 1,5 milliárd forintot biztosított a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a korábban már elindított 6-8 órás közfoglalkoztatási programok 2011. második félévben történő lebonyolításához.
    A helyettes államtitkárság a létrejötte óta eltelt három hónapban Startmunka-mintaprogramokat indított el, a közfoglalkoztatottak egyebek mellett erdőtelepítésben, határnyiladék, határjel megtisztításában, vasúti, vízi létesítmények, közutak, mezőgazdasági földutak karbantartásában vesznek részt. Az egyik mintaprogram Gyöngyöspatán és Gyöngyösoroszin zajlik, itt az erdőtelepítési és patakmeder-fenntartási programokon 122 közfoglalkoztatott dolgozik.
    A BM közölte azt is, hogy a helyettes államtitkárság további 13 megye 26 kistérségében, összesen 525 települést érintő kistérségi mintaprogramokat, illetve 100 települési önkormányzat részére alternatív fűtési lehetőségként biokazánt biztosító programokat készít elő.
    A szociális földprogram keretében - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együttműködve - a tárca 164 pályázatot fogadott be, amelyek keretében 1.590 ember kerülhet be a közfoglalkoztatási rendszerbe.
    A helyettes államtitkárság átvette a Dombrádtól északi irányba húzódó, a Tisza folyó töltésére tervezett 2.185 méter hosszú kerékpárút építését és a koronatöltés kialakítását célzó Startmunka-mintaprogram koordinálását, itt 126 ember  dolgozhat közfoglalkoztatottként.
    "Az új típusú közfoglalkoztatás alapterülete a mezőgazdaság" - szögezték le a közleményben. Mint írták, a mezőgazdasági tevékenységben résztvevők a munkavégzés mellett képzésben és oktatásban is részesülnek.
    A tárca közölte azt is, hogy a helyettes államtitkárság elkészítette a közfoglalkoztatás középtávú koncepciója 2012-2014. évekre szóló tervezetét, amelyet a tárcaszintű egyeztetést követően a BM munkatársai tudományos és szakértői műhelyek képviselőivel is megvitatnak.
    Jelezték azt is, hogy a helyettes államtitkárságon 25-en dolgoznak. A fővárosi és a megyei munkaügyi központok állományából 1.495 ember a helyettes államtitkárság szakmai irányításával látja el a közfoglalkoztatással kapcsolatos területi és helyi szintű feladatokat.