Jungné Hrabanek Ágnes elmondta, egy régi szokást élesztett fel négy évvel ezelőtt a Nemzetiségi Önkormányzat, amikor először szervezte meg a főtéren a szilvalekvárfőzést. A hagyomány mellett az is céljuk volt, hogy elegendő lekvár legyen a következő évi Gőzgombóc Fesztiválon. Annak idején az utcánként gyűltek össze az helyiek a közösen  szilvalekvárfőzésre, amely rend szerint táncos mulattsággal ért végett. A zene most sem maradt el, jó hangulatban telt az éjszakába nyúló főzőcskézés. Jungné Hrabanek Ágnes elmondta cukor nélkül készítik a lekvárt, melyhez addig főzik a gyümölcsöt, míg az sűrű állagúvá válik. Idén 200 kiló gyümölcsöt vásárolt a Német Nemzetiségi Önkormányzat, amelyből 70 kiló lekvár készült el.