A rendezvényt programokkal gazdagították, fellépett Vastag Csaba,  valamint az erőművész Sinka Zsolt - Popeye - akinek nevéhez többek között egy 90 tonnás repülőgép foggal való elhúzása fűződik. A szépségversenyen vasakat hajlított az erőművész.

Az est fénypontja az eredményhirdetés volt. A díjátadók között volt a Neoton együttes énekese, a Tahitótfaluban élő Csepregi Éva is. Harmadik helyezést ért el Megyeri Roxána, a képzeletbeli dobogó második fokára Brozán Ildikó állhatott, a megye szépe pedig Serfőző Dorottya lett. A Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny magyarországi döntőjére március 29-én Hajdúszoboszlón került sor.  A nemzetközi versenyen kilenc ország első 3 helyezettje, azaz 27 lány indulhat.