A terepversenyeken csodálatos erdei környezetben, fák, bokrok, vadvirágok között fut a sportoló. A természet szépsége, a vadon élő állatok közelsége olyan energiákkal, élményekkel töltik fel, amelyek egy városi, aszfaltos környezetben futó számára elképzelhetetlen. Ugyanakkor nehezíti az utat az egyenetlen talaj és a környezeti tényezőknek való kiszolgáltatottság. Míg a harmadik alkalommal megrendezett versenysorozat első két évének nehézségét a hatalmas esőzés és a sár adta, idén a hőséggel kellett megküzdeniük az indulóknak. Az állóképesség próbája volt még a versenyen az óriási szintkülönbség. A 30 kilométeres távon 1100, az 54 kilométeresen 1800, a 112-n pedig 4200 méter emelkedővel kellett megvívniuk a futóknak. 

A terepfutó versenyen bár díjazzák az első három helyezettet, a többségnek a minél jobb idővel való teljesítés a cél. A szintidőt azonban meghatározták a szervezők, így az indulóknak 6, 9, illetve 20 óra alatt kellett a kötelező útvonalon, az ellenőrző pontok érintésével a Lázár cár téri célba bejutniuk. Az időn túli teljesítés mellett előfordul, hogy valaki idő előtt befejezi a versenyt. A rendezvény szervezője, Csanya elmondta, talán még sosem adták fel annyian a küzdelmet, mint idén, véleménye szerint, ennek oka talán a hőség lehetett. Míg a rövidebb távon 247-ből csupán 10-en, addig a középsőn 241-ből 68-an, a hosszú távon pedig 132-ből 48-an hagyták abba idő előtt a versenyt. 

A Pilis és a Visegrádi-hegység ormait befutva a Skanzennél értek ki az erdős területről a versenyzők. Onnan már szinte egyenes út vezetett a Bükkös-patak irányába, mely mellett elfutva jutottak Szentendre belvárosába. A főtér környékén nézelődő nemzetközi turistatömeg, helyiek és versenytársak lelkesen bíztatták a cél felé tartó sportembereket, akik üdvrivalgások közepette értek a Lázár cár téri célba. A leggyorsabb befutók a 112 kilométeres távot 12 óra, az 54 kilométereset 5 óra, a 30 kilométereset pedig 2 és fél óra alatt teljesítették.