A Budapesten megtartott sajtótájkoztatón Rétvári Bence parlamenti államtitkár, a rendezvény fővédnöke kiemelte, az országhatár menti terület egyedülálló természetközelisége és érintetlensége miatt, mivel Magyarország legritkábban lakott részén fekszik. A rendezvény célja éppen az, hogy az ideérkezők felfedezzék és megismerjék ezt a gyönyörű vidéket és visszatérjenek kirándulni, nyaralni, dolgozni, vagy akár otthont alapítani. Márta István zeneszerző, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke elmondta, az Ipoly Feszt ötlete tavaly az Ipoly-hídon tartott koncerten született. A Művészetek Völgye és az Ördögkatlan példája mutatja, hogy minőségi programokkal bárhova oda lehet vonzani a látogatókat. A rendezvény mintegy száz programja Szobon, Márianosztrán, Vámosmikolán, Kemencén, Ipolydamásdon, valamint a szlovákiai Ipolyságon és Ipolyszalkán lesz. Zámbó Emese, a fesztivál igazgatója elmondta, a résztvevő települések 3 napra kinyitják kincsesládáikat, hogy megmutassák az ideérkezőknek értékeiket, de egyúttal a helyi közönsségek számára is biztosítanak szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. A fesztivál hivatalos megnyitója az akusztikailag rendkívül különleges kemencei katolikus templomban lesz, ahol Bogányi Gergely Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ad koncertet. A szobi nagyszínpadon 21 órakor Nagy Feró és a Beatrice koncertezik. A három nap alatt gyerekprogramok, gólyalábas, óriáscsúszda, meseszínház, előadások, gasztronómiai élmények, keresztény zenei koncertek várják a látogatókat. Emellett lesz vezetett kirándulás a „Hazajárók”-kal. Az Ipoly Feszten Bogányi Gergely és Nagy Feró mellett koncertet ad még – többek között – a Talamba ütőegyüttes, Hevesi Tamás, a Bagossy Brothers Company és a Ladánybene 27.
Kultúra
2019 Jún 03 18:00
Bogányi Gergely koncertjével startol az Ipoly Feszt június 21-én
Ipoly Feszt néven új rendezvény kerül fel a fesztiváltérképre. A mintegy száz programból álló fesztivált az ország egyik legszebb vidékén, az Ipoly völgyében és a Börzsöny vadregényes tájain rendezik meg.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: