Az idei tanévtől új igazgatója van a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskolának, 5 évre kapott megbízást Bozóki Marianna az iskola vezetésére.
Tavaly, amikor a pályázaton indultál egy teljesen új dologba fogtál bele, jártál itt az iskolában, felvetted a kapcsolatot az akkori igazgatóval, áttanulmányoztad a papírokat, minden okiratot, és nyilván kialakult Benned egy kép erről az intézményről. Változott-e ez a kép, ha igen, mi az ami más? Hogyan alakultak a dolgok az elképzeléseidhez képest?
Amikor jöttem, tényleg ki kellett alakítanom magamban azt, hogy mi az pontosan, amiért ide jövök. Ezek a falak, amik itt vannak, megrendítettek, hiszen ténylegesen kétszáz éve nevelési-oktatási intézmény, ráadásul előtte templom volt, tehát ez azért meghatározó - szerintem. Most még mindig az ismerkedés folyamatát éljük, még mindig vannak olyan események, amelyek váratlan, új fordulatokat hoznak. De tulajdonképpen azt gondolom, hogy olyan, amilyennek gondoltam, amilyennek vártam. Nagyon tetszik nekem ez az állandóság, ami itt létrejött, és ami egyébként idehozott engem. Szilárd értékrendű pedagógusok dolgoznak itt, többen évtizedek óta, sőt van, akinek ez az első munkahelye, és nem is vágyódott innen sohasem máshova. Ez ad egy olyan folyamatosságot, ami szerintem manapság rendkívül fontos a gyerekek nevelésében. Itt teljesen érzem azt, hogy kialakult egy medre az életnek, és minden pedagógus pontosan meg akarja azt valósítani, amit eltervezett. Szeretne igazán oktatni is, szerintem ez is nagyon fontos, és szeretne nevelni. Nagy boldogság számomra, hogy nem csak a fő tantárgyak vannak biztos kézben, és ezt jelzi az is, hogy hogyan tanulnak tovább a gyerekek, mutatja az is, hogy a kompetencia eredményeket nézve (ami egyébként sok szempontból még igazságtalan is, mert nyolcadik osztályból például olyan gyerekekkel mérjük a kompetenciát, akik közül már hiányzik jónéhány jó tanuló), és még így is a visegrádi iskola a vonzáskörzetben a Duna mindkét oldalát nézve jelentős eredményeket tudhat magáénak. A napköziben is úgy folyik a munka, ahogyan annak lennie kell. Ahogyan a szülők ide betévednek délutánonként, és nézi, hogy a nevelő valóban úgy foglalkozik a gyerekekkel, ahogy azokkal foglalkozni kell. És aztuán hagyja őt futni is, mert azért a gyereknek az is dolga, hogy össze-vissza szaladgáljon, ez engem nagyon feltölt. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a gyerekek nagyon közvetlenek, vidámak, jönnek mindenféle problémájukkal. Az szerintem nem jó iskola, ahol a gyerekek nem tudnak, vagy nem mernek odamenni a tanáraikhoz. És itt a gyerekek mindjárt szaladnak, mondják bánatukat, hála Istennek nekem is.
Ha kialakul egy közösség, és Visegrád hiába város, mégis egy kistelepülés, akkor ott - és ezt nagyon-nagyon idézőjelben mondon - egy "idegent" mindig fenntartással fogadnak. Ezt Te hogy élted meg?
Érzem azt, hogy bizonyítanom kell. Természetesnek, ugyanakkor nagyon nehéznek is tartom. Én nagyon sokat dolgoztam mindig, ez nekem nem újdonság. Tanítóként is, a néptánctanszak vezetőjeként 175 gyerekkel azért volt dolog mindig, meg az új kollégákkal is. Itt is dolgozom, ami nem jó, hogy nem nagyon látszik a munka eredménye, mert főként nem az órákon folyik az én tevékenységem, hanem máshol. Tehát nem mutatható meg olyan gyorsan minden. De én remélem, hogy egy idő után mindenki felméri a másikat. Nagyon jó viszonyban vagyunk a kollégákkal, de egy idegennek, főleg, ha intézményvezetőként érkezik, nehéz dolga van.
Van-e olyan titkos álmod, amit szeretnél megvalósítani, újítani?
Nagyon nehéz új álmokat hozni az Áprilyba, ezt látom. Egyrészt, mert helyünk nincs új dolgokra. A zeneoktatás mellett jelenleg lenne álmom az, hogy néptánc formájában a magyar kultúrát átörökítsük, de egyszerűen helyünk nincs hozzá. Minden termünk zsúfoltan tele van délután háromnegyed ötig, és aztán este nyolcig általában zajlik a zeneoktatás. Tehát még egy művészetoktatási ágat nem lehetne ide betelepíteni. A néptáncos nevelést, a néptáncok átadását természetesen elkezdtük, mert azt gondolom, ha ez nincs jelen egy iskola életében, akkor ott mindenképpen valamilyen hiátus van. Ebben a rohanó világban muszáj, hogy a gyerekek azokból a hagyományokból, amelyek évezredesek kapjanak, és ebből adjanak tovább valamit. Nem a hagyományokért magukért, mert a hagyományok vannak, le lesznek írva a könyvekben és meg lesznek örökítve filmen is, hanem azért, mert azok olyan értékek, amelyek nem hagyhatók ki az ember személyiségéből. Az az ember csonka marad, akinek ez kimarad az életéből. Nem lesz kötődése sem a szülőhelyéhez, sem pedig ahhoz a nemzethez, ahova tartozik. És nem nagy szavakat akarok itt használni, hanem ez tényleg így van. Nem beszélve arról, hogy a néptáncos nevelés egy rendkívül komoly testkultúra fejlesztés is, közösségfejlesztés is. A gyerekek teljesen más dimenzióban tapasztalják meg egymást. Az iskolapadban ülve az a legfontosabb szempont, hogy ki a legjobb tanuló, ki ír kilencvenhat százalékon fölüli dogákat. Pedig sokkal fontosabb sokszor, hogy tud-e megfelelően kapcsolatokat létrehozni, befogadja-e az a közösség, amelyhez tartozik, vagy taszítja, és nagyon sok mindent látok a gyerekek között anéptáncon keresztül. Ez hosszú idők óta már egy lencse számomra csakúgy, mint a drámapedagógia, mert hogy az is új itt. Azaz a szervezési formája új, mert eddig a magyar nyelv és irodalom tantárgyban szerepelt integrálva, most külön tantárgy lett. Nagyon fontosnak tartom, bár néha úgy tűnik, mintha a gyerekek rosszalkodnának, azt hogy a gyerekek tanulják azt, hogyha nem a tanár, hanem a gyerek kezében van a fegyelmező szerep, akkor hogyan tud boldogulni. Hogyan tudja a társas kapcsolatait szabályozni, a saját életét, érzelmeit feldolgozni.
Amit szeretnék még, az az erdei iskola. Ez benne volt a pedagógiai programban, de mivel az önkormányzat, mint minden önkormányzat egyre kisebb összegekkel gazdálkodik, sajnos kikerült a nem fizetős tanórán kívüli foglalkozások rendszeréből. Nagymaroson mi minden évben több osztállyal erdei iskolába mentünk, ahol sajnos a szülőknek kellett állniuk a terheket. Sikerült megvalósítani, én azt hiszem, hogy ez itt is sikerülni fog. Mindenképpen azt szeretném, hogyha ez bizonyos évfolyamokon gyakorlattá válna, mert ez a fajta ismeretátadás nagyon fontos. Nem hiszem, hogy mindig mindent csak a tanórák keretein belül tud a gyermek megtanulni.
Fontosnak tartanám az úszásoktatás megszervezését is. Ennek megint csak szervezési problémái vannak. Tehát azok az értékek, amik itt vannak, nemzetiségi oktatás és művészetoktatás gyakorlatilag betöltik a teret. Nagyon helyesen, nincs is ezzel semmi baj, csak nagyon nehéz megszervezni, egyéb foglalkozásokat, hiszen minden nap beleütközünk ugyanazokba a falakba. Ennek ellenére nem adjuk fel, de sajnos a másik probléma ezzel, hogy ezt is a szülőnek kell valahogy kigazdálkodnia. Hogyha nem mindenki vesz részt ezen az úszásoktatáson például, akkor az megint egy plusz szervezési probléma.
Mi az amit egy kis odafigyeléssel, kis ráfordítással infrastrukturálisan meg lehetne változtatni, és sokat segítene az itt felsorolt tervek megvalósításában?
Én a táncóráimat a tornacsarnokban tartom. Ez nagyon rossz megoldás. Jó kis rekedt hangom van, mert a tánc nem olyan, hogy azt szépen csendben lehet irányítani és instruálni, hogy a gyerek mit csináljon, amikor dobog, amikor énekel, a zene szól stb. Ebben a nagy légtérben én gyönyörűen szétkiabálom a hangomat anélkül, hogy mérges lennék bárkire is. De mégis ott kell, mert máshol nincs hely. Viszont, ha már itt vagyunk a tornacsarnoknál, az nagyon jó, hogy most kiderült szőámomra, hogy hét és félmilllió forint bekerült a tornacsarnok állagmegóvására, mert ez az utolsó óraprogram. Táncháznyelven ezt így mondanám, merthogy a szigetelése rendkívül rossz, befolyt az esővíz, súlyos problémák vannak, az öltözőket fel kell újítani, a nyílászárókkal is van teendő, és természetesen a fűtéssel is. Félek tőle, hogy csak a legszükségesebbekre lesz elég ez a pénz, ez valószínűleg csak a szigetelésre és a fűtésre lesz elegendő.
Az Önkormányzat nem tud új iskolát építeni. Egy önkormányzat sem tud, hacsak nincs egészen kivételes helyzetben, viszont egy-két éven belül súlyos problémáink lesznek. Tehát rövid időn belül, mert a csoportlétszámaink egyre magasabbak. és a nyelvek oktatása bontott csoportban történik 22 fő elérése esetén. Most a csoportjaink átesnek ezen a kereten. Nem tudom, hogy mi lesz jövőre, mert nincs tartalék tanterem. Itt szó szerint a konyhában is nem csak az étkezés, hanem a tanítás is folyik.
Rosszul is hangozhat, amit elmondtál, de egyben öröm, hogy nem kongó tantermek vannak, hanem van élet az iskolában.
Az is öröm, hogy máshonnan is idehozzák a gyerekeket. Azt gondolom, hogy ez rendkívül fontos. A matematika és magyar tanárok nyakán nagyon feszül a hurok, a kompetencia mérés minden évben mutatja messzire is, hogy mit teljesített az iskola. Bár nem nyújt tiszta képet, de így is van mire büszkének lennünk, elismerésre méltók az eredményeink. Idén is év közben jött olyan diák, akinek 4,5 fölött van az átlageredménye.
Nagyon sok helyen jelenünk meg az iskolával a tagiskolával együtt: nemzetiségi esteken, nemzetiségi versmondó verseny, országos nyelvi versenyen, ahol nagyon jó eredménnyel szerepeltek a gyerekek. Szigetiné Ilike, iskolánk volt tanára jött vissza és készítette fel a gyerekeket és el is kísérte őket. Folytatódik a helyesírási verseny, ennek májusban lesz a következő fordulója. Március 15-én az ötödik osztályosok szerepelnek majd, a képzőművészeink egy területi versenyen jó eredménnyel szerepeltek. Paulusz József és Demeter Bálint nagyon szervezi itt a sportolás lehetőségeit. Asztalitenisz, floorball, játékos torna, foci és sorolhatnám, mi mindent találnak ki, hogy megmozgassák a gyerekeket.
Most hogy érzed, várakozásnak megfelelően telt ez az év?
Jelenleg úgy érzem, hogy teljesen. Azt nem mondom, hogy nem nehezen, de én elégedett vagyok ezzel az iskolával. Úgy gondolom, hogy amikor normálisan kimondódnak a problémák, nem fenyegetve, hanem tényként kezelve, és felnőtt emberekként tudunk a gyermekek érdekében beszélgetni, még akkor is, ha nem kedvező a helyzet, akkor úgy látom, hogy Visegrádon minden elérhető.
