A szobi Szent László templomot is renoválják a kormány templomfelújítási programja keretében. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót Pest megye második legkisebb városában. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, 26 milliárd forintos állami támogatásból 1400 itthoni és 400 határon túli templom újul meg az elkövetkező időszakban.

„Megszépülnek sorra a Börzsönyben azok az értékek, amelyeket elődeink több száz évvel ezelőtt építettek, hitet és embert megtartottak. 8 katolikus templom, 5 református templom, 2 evangélikus templom, 1 zsidó felekezeti imaház fog megújulni a következő évben, években 213 millió forintból.”

A térségben 12 településen Bernecebarátin, Kóspallagon, Rádon, Szobon, Vácon, Vámosmikolán, Verőcén, Kismaroson, Kosdon, Csőváron, Nagymaroson és Perőcsényen összesen 16 templomot újítanak fel – tájékoztatott Rétvári Bence országgyűlési képviselő. 

„Rendkívül fontos, hiszen itt mind a 16 pályázó mögött élő közösségek vannak, mindenhol egy közösségi élet színtere a templom, az imaház, ezért fontos, hogy minél jobb körülmények között tudjanak összegyűlni, akár szertartásokon, akár közösségi eseményeken.”

Az országgyűlési képviselő kiemelte, amellett, hogy ezek a műemlék jellegű épületek a közösségi élet színterei, fontos turisztikai célpontok is, hiszen aki megérkezik egy új városba, vagy faluba, annak az első útjainak egyike nagy valószínűséggel a templomba vezet, ahol megismerheti a település történelmét és azt, hogy milyen értékrend szerint élhettek annak lakói.

„Itt Szobon egy szép történelmi, valóban magasba törő, klasszikus magyarországi templomot láthatunk. Szerencsére ennek már az első homlokzata szép és aztán reméljük a többi is.”

Medgyes Tibor plébániaszervező diakónus arról beszélt, hogy Szobon már évszázadok óta élnek keresztények. Amellett, hogy az egyház útmutatást nyújt számukra abban, hogy hogyan érdemes élni, a megörökölt javaknak is felelős gondozója kell, hogy legyen

„ A templom el fog készülni, teljes felújítás lesz kívülről. Ez nem csak esztétikailag fog megmutatkozni, aminek örülnek majd nyilván a templombajárók. Egészen más lesz a szentmisékre járni, de ugyanakkor a városban élők is, akik nem járnak templomba, ők is örülnek, hiszen a városkép is ezáltal átalakul, és akik a turisztika valamelyik formájában érkeznek ide, ők is örülni fognak ennek.”

Soltész Miklós elmondta, a táj szépsége is  hozzájárul a közös örömhöz, hiszen azzal, hogy egy-egy falu, vagy város temploma megújul, összekapcsolódik egymással az épített és a természeti környezet.

„Ennek a környezetnek pedig és ezeknek a falvaknak a szorgalmas emberei, akik sokszor Budapesten, vagy az ország más nagyvárosaiban kamatoztatják tudásukat az építőiparon belül, most helyben is munkához jutnak, és lehetőséghez jutnak, ez nekünk legalább olyan fontos, mint a templomainknak a megújítása. Hisszük azt, hogy a gazdaság újraindításában – habár ez nem olyan őrült nagy szám, de mégis számít ez a több mint 200 millió forint – ez is segíti ennek a térségnek a megmaradását, az itt élő emberknek a megélhetését.”