Közélet
2016 Már 29 10:57
Újabb facsemetékkel gazdagodott a kisoroszi gyerekek Tündérkertje
A tavaly ültetett 54 fa mellé idén 9 óvodás alma, körte, szilva, cseresznye, meggy és birsfája került. Nádasdy-Csontos Elek polgármesternek az alapötletet a Tündérkert mozgalom adta, melynek célja a Kárpát-medencében őshonos fafajták visszatelepítése, valamint kertészeti hagyományaink ápolása.
A Kisoroszi Tündérkert megálmodóinak célja sokrétű; egyfelől azt szeretnék, hogy a gyerekek ezzel is kötődjenek szülőfalujukhoz, másfelől gondoskodjanak fáikról és élvezhessék azok gyümölcsét, harmadsorban a projekttől egy olyan közösségi tér kialakulását remélik, ahol a helyiek mellett az ide látogatók is szívesen leülnek a fák árnyékába beszélgetni, pihenni. A fákhoz tartozó, időtálló táblákat Kis Borbála tervezte, Szakos Csaba kivitelezte, a tartóléceket pedig Sztárek Attila ajándékozta a Tündérkert számára. Kisoroszi Önkormányzata egy nagy múltú faiskolából szerezte be a csemetéket, melyek útógondozására is odafigyel. Délelőtt az óvodások körtánccal üdvözölték a gyümölcsfákat. Délután az iskolások Lehoczky János A vizek fohásza és Áprily Lajos Március című versével köszöntötték a Tündérkert új fáit. Az új gyümölcsfákkal megtelt a posta épülete mögötti terület, ám az önkormányzat a jövőben is folytatni kívánja a faültetést, melynek helyszíne valószínűleg a sportpálya környékének területével bővül.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kövessen minket!
Támogatók: